Kurtamezőszéli János szorgalmas legény volt, sokat dolgozott kis földecskéjén. No utóbbinál nem is volt egyebe, mint egy gyönyörű szürke macskája, de az inkább a kemencepadkán szunyókált, minthogy az egerek bőrnadrágja-bőrszoknyája után futkosson. Egyébként hűséges volt a cica, főleg a telt kamrához.

János éppen a macskát dorgálta restségéért, amikor beállított hozzá az ördög. Nem Jánosért jött, hanem szállást kért. János adott volna neki olyan szállást, hogy a harmadik határba száll át, de nem adhatott, hiába volt erős legény, mert az ördög három fejjel magasabb, két vállal vállasabb volt nála, no meg szemlátomást sokkal izmosabb.

Az ördög kapott Jánostól egy tál krumplit, mást nem, mert nem jó az ilyen patást elkapatni: a végén még ott marad a nyakán. Igaz, János a krumplit "földalatti pecsenyének" nevezte, és elhitette az ördöggel: nincs ennél jobb étel még Kirittyentettkutykuruttyfalván sincsen, a királyi palotában. Az ördög most jött fel először a pokolból, így elhitte.
Sőt, később azt is elárulta Jánosnak: van vele egy üres zsák, abban a pokolba kell vinnie egy rossz embert, mert ha nem visz, akkor őt viszik el a pokolban, igen csúnya helyre.

János nagy tréfacsináló volt. Rámutatott a macskára, akit az ördög jelenléte sem ébresztett fel a szunyókálásból:
- Ott alszik a feleségem a kemencepadkán! Őt elviheted, mert igen lusta, az pedig nagy bűn! Hanem a bírónál el kell kérnem a keresztlevelét, mert anélkül nem tudod igazolni a pokolban, hogy őt leánynevén Heverésző Kemencepadkás Mancinak hívják.

Az ördög óvatosan zsákba tette a cicát, aki nyávogott egyet-kettőt, de azután aludt tovább.
János bement a bíróhoz, az ördögnek pedig meghagyta: jól füleljen az ajtó mögött, mindkét fülével!

A bíró nem szerette olyan ügyben vesztegetni az idejét, amelyben az ő markát senki sem vesztegeti meg illedelmesen nagy bankóval. Ráadásul Jánost igencsak nem szerette, mert a legény az igazságot szerette, amit a bíró kizárólag akkor szeretett, ha az hozta neki a hasznot. Amikor a legény ingyen kérte tőle a macska keresztlevelét, előbb csak leszedte Jánosról a keresztvizet, de azután a kinyitott ajtón keresztül kilökte, rá az ördögre, majd pedig becsukta az ajtót.

- Látod?! - mondta János az ördögnek. Pokoli szerencséd van! Az érdekedben jártam el, ez a pokolravaló bíró pedig ráddobott, mert fütyül rád. Dugd be a zsákodba, megvan a rossz embered, az én lusta feleségem mellé!

Így is tett az ördög. A bíró nem tudott magáhoztérni a zsákban a megdöbbenéstől, ráadásul kövér teste megnyomta János macskáját, aki felébredt, majd tiltakozó levelet karmolt a bíró fizimiskájára. Ordított a bíró, de az ördög néhányszor belepatázott a zsákba, így jobbnak látta elcsendesedni.

Éjfélkor, bagolyhuhogáskor, a bíró elkezdett suttogni:
- János Fiam! Ne engedd, hogy az ördög elvigyen a pokolba! Megjavulok! Megírom neked a macskád keresztlevelét, ingyen! Én leszek a legbecsületesebb bíró a világon! Ráadásul kapsz tőlem egy jól tejelő tehenet, borjújával! Meg ludaskását, lúdmájjal, ebédre!

János megszánta a bírót, kiengedte a zsákból. A macska gyorsabban ugrott ki a bírónál. János szigorúan rászólt:
- Mától fogva szorgalmas legyél! Most pedig fogj nekem hat fürgefogú egeret!

János jól megrakta a zsákot kövekkel, reggeltájt pedig a kövek fölé becsúsztatta a hat egeret. Az ördög kapott reggelire a "földalatti pecsenyéből", megette, azután illedelmesen megköszönte a szállást, ennivalót. Mielőtt elballagott volna, János figyelmeztette:
- Vigyázz, ne lépkedj ide-oda, csak ugrálj, mint a veréb, kétlábon! Varázslatos föld ez! Ide lépsz, oda lépsz, lépre megy a lépesméz, - és már könnyebbül is a zsák! Ha így történik, többet ne gyere erre a tájra, mert ha a zsákod megint könnyebb lesz, az életed a pokolban biztosan nehezebb!

Örült az ördög a jó tanácsnak vélt szavaknak, de nehéz egyfolytában ugrálnia annak, aki megszokta a lépegetést. Az egerek mind nagyobb lyukat rágtak a zsákon, előbb a kisebb kövek potyogtak ki, utána a nagyobbak is. Hű ezt a pokolravaló varázsföldet! Az ördög mérgében falba verte volna a fejét, de, mivel a közelben nem volt fal, fába verte.

No megtette az is. Ha nincs ló, szamár is jó. Ha nincs fal, megteszi a fa is. Ezt jól megjegyezzétek! Csak ne verjétek bosszúságotokban fejetek túl sokáig falba, vagy fába, mert akkor a fejetek igen bánja majd a dolgot!

Bölcs tanács ez, meglátjátok! Ha ezt manapság többen fogadnák meg... No de lehet értelmes szót váltani ezekkel a fafejű népekkel?!