Elnézést, hogy a legényekkel kezdem, de ők voltak ott előbb, a tóparton: Kőkemény János és Pista. Testvérek voltak, félszenvedélyes horgászok.
Miért félszenvedélyesek?
Először buzgón várták, hogy hal akadjon a horgukra, de, amikor nem akadt,
halfogási szenvedélyük alábbhagyott. Először alábbhagyott, de amikor egy gyönyörű leányt pillantottak a szemközti parton, akkor rögtön teljesen megszűnt. Siettek a tó túlpartjához.

Bemutatkoztak. A leány sem titkolta, hogy ő Szépkösöntyűs Éva, és nyaralni jött a faluba. A legények engedélyt kértek az udvarlásra. Éva azonban ezt nem adta meg nekik, csak ha leteszik nála az "udvarlási vizsgát". Neki nem mondhat szépeket akárki!
A vizsga kérdésekből állt, amit a leány adott fel nekik, ilyesfélékből: "Mit tennétek, ha a faluban egy szegény öregasszony a szemetek láttára elesne?"

A legények egymást túlharsogóan válaszoltak, hogy ők bizony, akár szegény, akár gazdag öregasszony esne el, gyengéden felemelnék, vigasztalnák, ha kell orvoshoz vinnék, ha nem kell, akkor fájdalomdíjul meghívnák ebédre, és búcsúzóul a legszebb rózsákat adnák neki át a kertjükből.

Nos a legények tényleg jószívűek voltak, de válaszukban kicsit rálapátoltak erre a jószívűségre. Nem csupán ennél a kérdésnél, hanem a többinél is.
Így azután engedélyt kaptak az udvarlásra. Éva mindkét legénytől naponta kapott nagy csokor kedveskedő szót, csokor virágot, továbbá egy csokor erdei szamócát, valamint minden héten sok értékes dolgot: labdát, amivel labdázni lehet, karikát, amivel karikázni lehet, párnát, amin párnázni, akarom mondani, aludni lehet, minihalacskát, fűzfakosárkát madártojásokkal, még egy pirosmasnis cicát is, amelyik igen szépen tudott nyávogni és dorombolni.

János, aki ezermester volt, maga készítette, fából faragott remegtetően remekmívű szobrocskákkal is megajándékozta Évát. Pista, aki nem volt ezermester, sőt, még százmester sem, viszont imádta a könyveket, Évának adta Pitypalattyos Firefura Károly verseskötetét, amiben csudaköltemények voltak: némelyiket háromszor kellett elolvasni ahhoz, hogy egyszer se értse meg az ember. Rejtély maradt, hogy hát akkor hányszor kellett volna elolvasni a megértésükhöz! Éva illemtudóan véka alá rejtette azon véleményét, hogy mit is gondol valójában Pitypalattyos Firefura Károly rímes kényszermunkáiról, mert nem jó mindent a legény orrára kötni, és a könyvet udvariasan megköszönte.

A két legény sokat barangolt a leánnyal erdőn-mezőn, hegyen-völgyön. Mindkét legényt kedvelte, de mégis Jánoshoz húzta végül a szíve, erősen. Az említett szívdolgot kissé zavarta, hogy ezt Pista nem vette rögtön észre, de még a rögtön után sem. Éva becsületes leány volt, ezért tapintatosan felvilágosította Pistát a dologról, aki másnap már el is kezdte a bánkódást. Most akkor ő Évának felesleges társaságul? Hát ez volt az igazság egyik fele. A másik fele pedig az volt, hogy János sem kívánta annyira Pista társaságát, amikor Éva ott volt, márpedig az ott volt, amikor csak lehetett. Bizonyára hallottátok a mondást: "Két dudás nem fér meg egy csárdában."

Nem minden bánkódás hosszantartó, de ez bizony Pistánál egy álló napig eltartott.
Másnap azonban a bánkódásának hirtelen végérvényesen vége szakadt, mert Évával egy másik leány is megjelent. Gyönyürűszép leány! Éva testvére volt: Szépkösöntyűs Klárika. Bemutatta Pistának.

Nagyot dobbant Pista szíve, de Klárikáé sem kicsit. Klárika még udvarlási vizsgát sem kért Pistától! Kiderült: Klárika is imádja a könyveket. Megvitatta Pistával: Pittegpattog Pál versei jobbak-e, vagy inkább Libbenlobban Lajosé, mert utóbbiak szenvedélyesebbek?
Egy kisdarabig ezt vitatták, de Klárika csakhamar elfogadta Pista vitathatatlanul okos ötletét: menjenek csónakázni.

Később már együtt mehettek, mert mindkét leányszív, mindkét legényszív megtalálta párját. Szép volt az a nyár a két leánynak, két legénynek, akár a tó tükrös tenyerén voltak együtt, akár a hegy görbülő hátán, akár a madárfüttyös erdőn-mezőn.
Közben mindkét legényben, mindkét leányban érlelődött a gondolat: más szép évszakok is jöhetnek, számlálatlanul, ha lakodalmat tartanak.

Tartottak is! Ott aztán mindenki evett, még a fáról lejött evet is! No meg ittak is, de azért nem mindenki dűlöngélt, nem mindenki ment haza reggel négykézlábon, csak az, aki túl sokat ivott a jó borocskából. Hát négykézlábon járni szerintem nem éppen valami nagy dicsőség, - de azért gyakran a nagyvilág is azt teszi azzal a meglepően kicsi eszével!