A betegségek nem szerették a varázslót, mert, ha egyikük megpróbált fészket rakni benne, - a bűvöspálcás úr rögvest kicsiribicsiribábolta, kiröpítette magából. No emellett az is igaz, hogy a varázsló egészségesen, észszerűen éldegélt: nem dohányzott, sokat sétált hegyen-völgyön át, nem izgatta fel magát minden apróságért, és naponta evett gyümölcsöt, zöldségfélét.

Egy nagyon ravasz gyulladásnak, más szóval hurutnak, nevezetesen a légcsőhurutnak mégis sikerült belebújnia a varázsló légcsövébe, és zsebkendőbe köhögtetnie, krákogtatnia, krimmkrümmöltetnie a nagyhatalmú uraságot. Kérdően néztek az unokák. A négyéves Fannika kíváncsiskodott:
- Mi ez a krih-krah-krüh, nagypapa?!
A varázsló reszelős hangon válaszolt:
- Légcsőhurut!
- Lépcsőhurut?! - nevetett Fannika.
- Nos, lehet, hogy a huzatos lépcsőházban fáztam meg... - tűnődött el a varázsló. Ott mászhatott belém, de, remélem, holnapra kimászik magától, vagy sikerül kimásztatnom.

A makacs hurut, sajnos, ott volt másnap is. Százszor is belekezdett a varázsló a hurutkihúzó versikébe, de a hurut kapaszkodott, erősen. A bűvös igék tudósa kénytelen volt felkeresni orvosságért a doktorbácsit, azaz pontosabban Doktor Kifele Kázmért. No de micsoda meglepetés! Ki gondolta volna, hogy Kázmér éppen lázat mér, a sajátját? A doktor bácsi ágyban feküdt, lázasan, de még innen is tanácsokat adott betegeinek - telefonon. Saját magát viszont nem sikerült gyorsan kikúrálnia. Hiába mondta a láznak, hogy: - Kifele! Itt a Doktor Kifele!, nem ment annak ki még a fele sem.

A varázsló megkapta az orvosságot Doktor Kifele kézipatikájából, de utána mindjárt át is változtatta magát orvossá. Ugyanis a légcsőhurut kivételével a többi betegségre volt hatékony bűvös versikéje. Vizesborogatást tett Kifele doktorbácsi fejére és rákezdte:

Mit csinálsz, oktondi láz?
Rádkenődjön kocsimáz?!
Rádugasson kutyaház?!
Kifelével ne vitázz!

Ha nem jösz ki szépecskén:
fülönfog majd két kis rém!
Ennyi fok, meg annyi fok,
kelmed ezt-azt bánni fog!
Cirák, mirák, Celziusz ,
azt tanácslom: messze fuss!

Megijedt a láz, kiugrott, előbb Kifele doktorbácsiból, azután az ablakon és elfutott. Kifele doktorbácsi pedig gyorsabban kibújt az ágyból, mint ahogy belebújt, és a varázslót cseresznyebefőttel kínálta. Az megköszönte, de kóstolás előtt bevett egy nagykanálnyi légcsőhurut elleni orvosságot, mert első a kötelesség. A beteg kötelességei közé tartozik viszont az orvosság bevétele, ráadásul úgy, ahogy azt a doktor előírta. A légcsőhurut az orvosság miatt mindjárt megsértődött, és így morgolódott-kaparászott a varázslóban:

Önt önzetlen köhögtettem!
Azt hiszi: ez könnyű? De nem!
Már az is baj, hogyha krákog?!
Bevett csúnya orvosságot!
Most hát elkanyarog utam,
s Ön ittmarad - huruttalan!

A méltatlankodó légcsőhurut mégegyszer felhördült, és elhagyta a varázslót, aki másra se várt. A bűvöspálcás úr vett a nagyszemű, még most is ropogós, édes cseresznyékből, de ő is kitett magáért: bőujjú köpenyéből pirosmosolyú almát húzott elő és átnyújtotta Kifele doktorbácsinak. Az elmosolyodott és, mentegetődzésül amiért az előbb az ágyat nyomta, így szólt:

Olykor az orvos is beteg,
rossz ládája kiheg-keheg,
rossz ládája zireg-zörög,
meg-megrázzák rút ördögök...

- Hát persze! - csapott tudós barátja vállára a mégtudósabb varázsló. Hanem azért mindig nézzük meg ám mit tehetünk, mit ehetünk, mit is vetünk! Szeles időben öltözködjünk melegebben, mindennap mozogjunk, sétáljunk, legalább egy félórát, és együnk több friss gyümölcsöt, zöldségfélét! E tanácsok - annak, aki megfogadja őket, - jónéhány varázsigével felérnek...