Kis csirkefogóból nagy gazember is lehet, de, ha a jóra ösztönzik, rendes, tiszteletre méltó lakossá is válhat, akit megbecsülnek.

Nos három fura fickó: Áriusz, Báriusz, Káriusz, messze volt a gazemberségtől, de ahhoz sem eléggé közel, hogy derék legény legyen. Áriusz olykor olyat vitt végbe, aminek meg kellett adnia az árát. Báriusznál időnként ezt emlegették: "Bár az apád olyan rendes, segítőkész, de te...!" Káriusznak pedig itt-ott az okozott kárt vetették a szemére, de még az is elkőfordult, hogy majdnem a hátára vetették, botocskával.

Egyébként sok mindenhez értettek ezek a legények: macskafarok és leánycopf meghúzásához, liszt tisztelet nélküli szétszórásához, kerítés szokott helyéről való elkergetéséhez, irkába nem illő szavak falra firkálásához, cseresznye csenegetéshez, libák, kacsák megriasztásához, trombitás fülbosszantáshoz... A faluban még a rossz szeműek sem nézték mindezt jó szemmel. Nem kevesen mondták a három legényre, fejcsóválás közepette: haszontalanok.

Káriusz volt közöttük az, aki megsértődött. Ő haszontalan volna?! A mondás is úgy tartja: "Minden kárból van haszon." Lám, amikor leégett Zavarosi Mátyás Bácsi malma, annyi pénzt kapott kártérítésül, hogy egyesek szerint az a malom nem is ért annyit. No de Mátyás Bácsi sógora volt a kárfelbecslő, az pedig csak tudja mi mennyit ér, ha itt a kár, érte mi jár!

Áriusz és Báriusz kevésbé vette lelkére a falu száját. Jó, jó, ők most haszontalanok, de idővel majd hasznossá lesznek. Nem hajtja őket a tatár. A közmondás is őket igazolja: "Ami késik, nem múlik", "Jobb későn, mint soha".
Ráérnek.

A három legény a falu birkabolondító szélénél igen furcsa valakivel találkozott. Nevettek rajta, kecskeembernek nevezték. Hát tényleg szarva volt, mint a kecskének, de amikor kezet szorított velük, mindjárt elkezdték fenemód tisztelni.
Megtudták tőle, hogy nem más: pokolból jött ördög, aki el akarja vinni a falu legrosszabb emberét oda, ahonnan ő jött. Kérdezgette is a legényektől: ki az, aki leginkább pokolra való?

Utóbbi kérdésre mindegyik legény mást választ adott. Áriusz szerint az igazságtalan bíró a legfőbb pokolravaló, aki őt félnapi fogdára ítélte, amiért a faluból a folyópartig görgette hordóban Micimanci Néni kedvenc cicáját, - pedig a cica volta hibás: Áriusz kérdéseire szándékosan rossz válaszokat nyávogott.

Báriusz viszont a csősz pokolbavalóságára szavazott, mert a csősz nyáron oly bőszen ráordított a határban, pedig az a dinnye, amit ő cipelt, nem is a csőszé volt, hanem a csősz hatodik szomszédjának földjén termett, onnan emelte el.

Káriusz szerint az ördögnek Zavarosi Mátyás Bácsit kell elvinnie a pokolba, feltétlenül, mert az feltét nélkül adta neki a főzeléket, amikor meglátogatta, továbbá azt sem köszönte meg neki, hogy a bácsi fészere mellől a tüzifát kéretlenül elhordta a hatodik utca végébe, sőt, e tettért a bácsi jól lehordta.

Az ördög, a legények kíséretében, mindhárom pokoljelöltet megszemlélte a házuk előtt, féltitokban. Végül úgy döntött, hogy a bírónál tesz rosszasági próbát. Szarvaira kajla kalapot borított, majd bekopogott a bíróhoz, szállást kért. Kapott, sőt, még vacsorára is meghívták.

Az ördög azt tapasztalta, hogy a bíró lányai: Anna, Panna, Hanna igen szépek és kedvesek. A bíró felesége, de maga a bíró is barátságos volt. Az ördög elbizonytalanodott, ráterelte a szót tanácsadóira: Áriuszra, Báriuszra, Káriuszra.

A három legény a bíró házának ablaka alatt, a bokrok mögött helyezkedett el, épkézláb, de négykézláb. Hallgatództak, időnként óvatosan be is lestek az ablakon.

Legnagyobb meglepetésükre sem a lányok, sem a bíró felesége nem mondtak túl sok rosszat rájuk. Anna "kedves léhűtőnek" nevezte Áriuszt, aki jobban tenné, ha inkább egy bizonyos leány fejét kötné be, mint hogy a copfját húzogassa. Panna elpirult, közölte: Báriusznak nem kellene cseresznyét csennie az ő fájukról, ha kérne, ő szívesen adna neki, amikor már elég piros. Hanna Káriuszt emlegette: ha több esze volna a legénynek, nem cipelné el a kerítést sehonnan, hanem eljönne őhozzá, látogatóba, ő egyből beengedné, megnevelné ezt a rosszcsontot!

Ámult-bámult a három legény. Ninini! Még nem túl nagy a bibi! Ilyen bájos leányok kedvéért érdemes volna gyökeresen-szárasan-levelesen megjavulni!
El is határozták: másik útra vissza, - jobb, ha a szív tiszta!

Reggel a három legény ismét találkozott az ördöggel. Megkínálták ezzel-azzal, de olyasmivel is, amiben lónak való altató volt. Lelassult az ördög mozgása, majd a faluvégi kút kávájára hajtotta a fejét, és belefogott a horkolásba-hortyogásba. A legények ráfektették a tyúkszállító kézikocsira, azon pedig egész estig szállították, meg sem álltak vele a hetedik határon túli szemétdombig, Rittyemfittyem városka büszkeségéig. No csak vissza ne találjon!

A kis csirkefogó legények nagyon jól jártak, de a bíró talpraesett lányai sem rosszul. Hármas lakodalom lett. Áriusz, Báriusz, Káriusz - már férjként - nem csirkefogással foglalkoztak, hanem megfogták a dolog végét, még ha az eke szarván volt is az!

Mi lett az ördöggel? Valószínűleg nem lett sem lett, sem hottentotta, sem olyféle berber, aki mást felhergel, sem oly csúnya csecsen, aki mást vág csecsen, sem pedig olyan bácsi, aki bécsi, - bár ki tudja?! Annyi minden megtörténhet ebben az ingó-bingó világban, - és nem csak az ingóságainkkal!