Tavasz, amit szeretnék, sajnos, ott van
elénk lendülő tavaszok mögött.
Tavaszok mögött, melyek bármily szépek, -
bennük a szív bánathoz kötözött.

Való tavasz, lengő köntösű kertek,
hol kék bolondít, s bíbor szerelem...
Mennyegzőjén fehér virágú fáknak,
másik tavasz, miért nem vagy velem?

Nem vagy velünk... pedig mennyire vágyunk
ítélő-áldó, értelmes Tavaszt,
mely szabadítón szívet megdobogtat,
s jó útra visz, s jó úton ottmaraszt!

Fent gyöngyezüst hold: önző gyönyörűség, -
de fáj a nincs: mi ennél több, nagyon.
Fáj a jelen: szétmosott lelkek, arcok,
hulló közöny a csillagtalanon.

Téged, Tavasz, egykor senki sem érzett?
Azt nem hiszem! Nem múlhat el a Szép:
még alkony is ott őrzi pirosában
a visszanéző hajnali mesét.

(2010)