Mondták neki: - Hull a hó!
Szólt az ember: - Hull? Az jó!
Azért van, hogy hulljon,
majd hullása múljon!
Én még kicsit csicsizek,
így keresek csízeket.

Mondták neki: - Úgy zuhog!
Erre is csak huhogott:
- Az, hogy zuhog az eső,
korántsem túl meglepő.
Ha kedve van: zuhogjon,
s bagolynéne huhogjon!
Én még kicsit csicsizek,
így keresek csízeket.

Mondták neki: - Házad ég!
Kicsit szunyált, s szólt: - Ég még?
Bizony, annyit mondhatok:
nem bírom a füstszagot!
Fogok álomcsízeket, -
s előbb-utóbb kimegyek!

Mondták: - Nem kell, kelmed kint,
s az ágyából kitekint.
Két tűzoltó, oly derék,
Önt és ágyát kivitték.
Megégett fent a tető:
fából volt, nem meglepő.

Az emberünk tovább csicsizett, -
de csak nem lelt álomcsízeket!
Felébredt, nagymérgesen látta:
feje alól eltűnt a párna.
Ki arra járt, mindenkit megrótt,
és követelt még két takarót.
Feje alatt ebből lett párna, -
s visszatért az Álmok Honába.

Megígérem: mikor felébred
folytatom róla e mesémet,
persze, csak akkor, ha még kéred...
Gyerkőc! Ugye, furcsa egy élet?

Ám talán jobb, mondhatná bárki:
semmiségekért falra mászni.