A kis fekete gyík nagy, fehér szikla alatt lakott. Afrikában. Ugyancsak Afrikában, de a fákon lakott a nagy fekete majom.
Ez a majom egyszer meglátta a sütkérező csinos kis fekete gyíkot, és egyből bendőjébe kívánta. A kis fekete gyík azonban észrevette ezt és felszaladt egy méregzöld levelű fára.

A nagy fekete majom rázta-rázta a fát: hátha lehullik róla a kis fekete gyík.
Nem a gyik hullott le, hanem valamiféle óriási, keményhéjú gyümölcs, amelyik majomkoponyán is nagyot tud koppanni. Koppant is, a majomfej nagy bánatára.
- No majd máskor elkaplak, bekaplak, te kis fekete gyík! Csakazértis! - gondolta a nagy fekete majom.

Így gondolta, de mit gondolt a kis fekete gyík? Ő arra gondolt, hogy nem hagyja magát elcsípni.
Csakazértsem!

Eljött a máskor: a nagy fekete majom észrevette, hogy a kis fekete gyík megint ott sütkérezik a napon.
Odaugrott. A kis fekete gyík azonban, mint a villám, eltűnt egy bokorban.
Elkezdett kaparászni a bokorban a nagy fekete majom, hátha sikerül farkoncsípnie a kis fekete gyíkot. A bokornak ez, úgy látszik, nem tetszett. Erősen tüskés kedve volt amúgyis. A tüskék megszúrták a nagy fekete majom kezét, karját, sőt, még előrekíváncsiskodó orrát is. A nagy fekete majom ezért abbahagyta a bokorban való kaparászást és megkezdte a bokor előtti jújgatást. Ez utóbbi sokkal jobban sikerült neki.Végül így vigasztalta magát:
- No majd máskor farkonfogom, bendőmbe beledobom a kis fekete gyíkot!

Megint eljött a máskor. A kis fekete gyik az előtt a nagy, fehér szikla előtt napozott, amely alatt napnyugta után lakozott. Észrevette ezt a nagy fekete majom. Odalopakodott, ugrott egyet és majdnem-majdnem-majdnem farkoncsípte a kis fekete gyíkot! Farkon is csípte volna, ha a kis fekete gyík egy szemvillanásnyival nem jobb farokbehúzó, mint amennyire a nagy fekete majom mohó keze gyíkfarokelkapó. Így azonban a kis fekete gyík eltűnt a szikla alatti hasadékban.
A nagy fekete majom bedugta kezét a hasadékba: hátha sikerül kihúznia rejtekéből a kis fekete gyíkot.

A kis fekete gyíkot kihúznia nem sikerült, de ez még csak a kudarc egyik fele volt. A balsiker azzal vált teljessé, hogy a saját szőrös, fekete kezét sem sikerült kihúznia a résből, mert bentszorult. Kénytelen volt a fehér szikla mellett üldögélni, a sziklával és sötét gondolatokkal terhelten. Afrikában ugyanis nem biztonságos szikla alá szorult kézzel üldögélni naphosszat! Arrafelé kóborolhat a sakál, aki ilyenkor meg-megáll, elnézegethetik őt e szorult helyzetében a dögkeselyűk. - és az is milyen idegesítő! No és az is, ó, de rossz ám, ha arra jön egy oroszlán!

Sakál, hiéna, szerencsére, nem jött arrafelé. Egy magányos elefánt közeledett: önmaga kormányosa, ormányosa. Észrevette a majmot és rászólt, igen szigorúan:
- Nem szégyelled magad?! El akarod lopni ezt a sziklát, amelynek árnyékában én mindig megpihenek kicsit, ha erre járok, és időnként a hátam dörzsölgetem rajta?!
Megörült a nagy fekete majom: ez a félreértés most hasznára lehet! Összeszedte hát maradék eszét és így válaszolt:
- Arra gondoltam: felviszem ezt a sziklát a fára, más szikladarabokkal együtt, és építek rajta magamnak egy kőházat!
Az elefánt elszörnyedt:
- Te bolond majom! Ha egy elefánt arrajár és megrántja a fát, - fejére esik a kőházad! Hagyd békén azt a sziklát, azt mondom!
Az elefánt ki akarta venni a sziklát a majom kezéből, mert úgy látta, hogy a makacs majom továbbra is fogja, pedig valójában a szikla fogta a majmot. Nagyerejű ormányával kicsit megbillentette hát, de a majmon már ez is segített: gyorsan kihúzta kezét a szikla alól. A termetes szőrmuki színlelt alázatossággal fordult az elefánthoz:
- Belátom, igazad van, bölcs lapátfülű! Tényleg! Minek építsek kőházat a fára?! Az ágakból épített fakunyhó egy majomcsaládnak sokkal kényelmesebb!

Az elefánt örült. Arra gondolt, hogy ma jó napja van: sikerült kiokosítania egy oktalan majmot. A majom méginkább örült, mert kihúzhatta kezét a magacsinálta bajból. A kis fekete gyík is elégedett volt, mert a majom elment. Persze, azért tovább őrizte szemfülességét, óvatosságát, hiszen Afrikában sohasem lehet tudni kinek a bendője kire-mire áhítozik.

Egyedül a dögkeselyű-csapat nézegetett csúnyán. Ezek a madárszépséget túlzásba nem vivő nagytestű szárnyasok ugyanis sokkal többre becsülnek egy szikla alá beszorult kezű majmot, mint egy olyat, amelyik vidám fizimiskával mászik fel a fára. No, persze, az ő szempontjukból nézve igazuk is van. Olykor ahányféle a szem, - annyiféle a szempont! Pont.