I. Molyrágta ég alatt
Arcomra új ábrát tetovál
a múló idő;
Követnek álnok álmok
mint nagytestű ólómmadarak
Álmos még a hajnal,
az éj már eltünő.

Anyám régen meghalt.
Vagy még él? Már magam sem tudom.
Külvárosi álmaimban, éjjelente
valami meg-megszakad. (Futok).

Gyárak füstje fojtogat
koros-poros házak közt, ott, hol
kóbor kutyák kullognak
a gyomtámadta utcák
napfényverte kövén-;
Egy falnál magam állok
A bárányfelhők alatt egyedül állok én
S míg képzetem
az álom s való mezsgyéjén kóborol
Csalóka napfény játszik velem
Piszkosszürke a fal,
elötte térdepel egy bokor

Hatalmas tűzfal-
A köd mogött épp csak világol a Nap
A palánk mellett szürke csönd hever
Kocsma, zsíroskenyér meg hagyma
munkások. Eltelt egy nap.

Most megint éjszaka van,
mikor enyhül a kín,
a kín nélküli fájdalom
Újra anyámra gondolok
Magam maradtam (hát) egészen
Egyedül e csupa-csősz világban
Mert anyám itthagyott.


II.Ülök a sötétben egy széken
érzem, ahogy halkan folyik a vérem.
A penge cikkanva a földre hull
Odakinn csend van
s bealkonyul
Valaki nézi a lemenő Napot
S valahol egy szobában fekszik
egy halott.

1989 - 1998.VI.11