Hol volt, hol nem volt, volt három gyerek: Máté, Szilvike és Fannika.

Helyesebb volna, persze, esetükben a szokásos mesekezdetet kérdőjellel írni, mert ugyan hol nem volt ez a három csemete? Mindenütt! Pincében, padláson, fészerben, tyúkólban, fa alatt, fatetőn…
No és mit szeretett volna kapni húsvétra ez a három gyerek?
Nyulat!
Édesanyjuk nevetett, édesapjuk tréfálkozott:
- Húsvéti nyulat szeretnétek? Fogjatok magatoknak! Elég nyuszi szaladgál erdőn-mezőn! El tudjátok kapni bármelyik nyuszit, ha egy nyúlfarknyival gyorsabban igyekeztek utána!

Szépennyávogó Karmos Sámuel, a vörösszőrű cica is szeretett volna kapni valamit, helyesebben valakit húsvétra: szerető gazdát, hogy abbahagyhassa a vándoréletet. A vándorcica-élet változatos ugyan, egyszer itt nyávogás, egyszer ott nyávogás, no de: egyszer hop, máskor kop! Meg lehet ám unni az ilyesmit, ha több a kop, mint a hop…

Sietett a három gyerek, ki a mezőre, de a nyuszik húsvét táján nagyon usgyifussel-úrfiak és márittsemvagyok-leánykák. Illetlenül farkuk-fenekük mutatják az utánuk igyekvő fület fogni vágyóknak.
Nem jobb a helyzet az erdőben sem. Ott meg nagyon elbújik a nyúl, talán a róka miatt.

Egy szó, mint száz: nem fogtak a gyerekek sem hosszúfülű nyulat, sem gombfarkút, sem répaszeretőt, sem pedig salátára vágyót… Bánatosan bandukoltak hazafelé.

Árokpart, patakpart, a szerencse merre tart? Az bizony néha éppen oda, ahová a lógóorrúak lépdelnek. Lapulevél alján kit talált a három gyerek?
Nem mást, mint a vörösszőrű cicát: Szépennyávogó Karmos Sámuelt. Ott aludta éppen az igaz cicák egérfogó álmát. Meg is fogott álmában egyszerre két egeret, de el kellett eresztenie őket, mert a gyerekek örömujjongása felébresztette.
Húsvéti cica még a húsvéti nyúlnál is jobb! - jelentette ki a mindigokos-nagyokos Máté.

A lányok egyetértettek vele. Megkérték a cicát: legyen húsvéti macska húsvéti nyúl helyett. Tojást tojnia, kifestenie nem kell, csak velük lakni, velük játszani.

Nagyon megtetszett az ötlet Sámuelnek. Nem bábozott, nem babozott, kicsit sem habozott, hanem beleegyezően rányávogott.

A gyerekek diadalittasan vitték őt haza. Útközben mindenkinek mutogatták:
- Húsvéti macska!
Édesanyjuk, édesapjuk nevetett. Húsvétra mindhárom gyerek kapott nyulat is, de nem élőt: mosolygó szemű játéknyuszit. No meg sok gyönyörűszép tojást. Ezekre a szülők festettek képeket, tréfás jótanácsokat, díszeket. Örültek a gyerekek az ajándékoknak, de a maguk találta cicának még jobban.

Ez igy is van jól. Miként versenyezhetne egy bajszos játéknyúl egy még bajszosabb és ráadásul élő, sokféleképpen nyávogni, ráadásul dorombolni is tudó cicuskával?!