Bimbebamba Tódor el-elolvasgatta a pártok jelszavait, mást ugyan nem, de manapság már ez is dícsérendő. Eszembe jut az egykori "Olvasó népért!" mozgalom. Hol van már az!
Igaz, ami igaz: könnyebb is néhány szót elolvasni, mint akár a legrövidebb kisregényt, a többkötetes nagyregényt már nem is említvén. Aki keveset olvas, tovább él, - talán van ilyen mondás, de ha esetleg nincsen, akkor is igaz.

Ez a Tódor elolvasta ugyan a falragaszokon a pártok jelszavait, de érteni nem értett belőlük egy mukkot sem. Talán csodálkoznak ezen véletlenül idetévedt Olvasóim? Ne tegyék! Ezeket a jelszavakat a kibocsátó pártok sem értik, nem is arra valók, az egyik pártalvezér így magyarázza ezeket, a másik (ugyanabból a pártból) egészen másképpen. Így győz a másság, a piacdemokrácia szent tabuállata.

Teodor nem volt már legényember, nagy hiba volt tehát ilyen legénykedőn, választási jelszóval köszönteni nejét, született Bimbumm Brunhildát:
- JÖN AZ IGAZSÁG, közelebb, közelebb..."
Ezt jópofakénti legényeskedésnek szánta Teodor, de Brunhilda, aki pont egy órával ezelőtt szerzett tudomást a férjével kapcsolatos némely igazságokról a szomszéd pletykafészekben, bájos kacsóját többször lendületes érintkezésbe hozta férje orcácskájával. Utóbbi dolgot említhetném olyan vulgárisan is, mint a mai parlamenti választásoknál egyes pártvezérek és pártalvezérek által szokás ilyesmiket, - de, elnézést kérek, nem tudok lemondani finom költői stílusomról!

Teodor felélénkült pofikájával a kocsmába távozott, amelyiket - az 1989-es Hungarian rendszerváltáskor - újra megkereszteltek, azaz visszakereszteltek a pogány "italbolt"-ból kocsmává, mivel az előző rendszerváltás előtt is kocsma volt.

Történetünk legénykedő főhőse, Teodor, nem tanult múltjából (no ezzel nem áll egyedül, ha szétnézünk kisvilágban, nagyvilágban!). Az egyik kampányfalragaszon azt olvasta, hogy "JÖN A BESZÁMOLTATÁS", ezt megjegyezte, és hazatértekor nejének is elmondta. Hadd lássa a feleség-feneség, hogy ő milyen jól értesült!

Teodor szerencsétlenségére a beszámoltatásról nejének eszébe jutott az a pénzösszegecske, amit tegnap férjének bizonyos dolgok vásárlására oly könnyelműen átadott. Brunhildácska nem volt híve - jogállam ide, jogállam oda! - a szokásosan igen hosszú, évekig is eltartó polgári pereknek, ezért az elszámolni nem tudó Teodort (aki a pénzt nem elszámolásra nem kötelezetten kapta, mint a hazájukat szerető, önzetlen, szentéletű Hungarian parlamenti képviselők) fizimiskáján úgy kivörösítette, hogy bizonyos pártok most már akár le is vörösezhették volna.

Teodor bánatában elballagott oda, ahová örömében is szokott: a kocsmába. Odafele ballagtában választási infót olvasott le egy libegő papirosról az "ellopott Budapestről", ami azt az épkézláb ötletet sugallta neki: ő is lopjon egy kis pénzt, hiszen az általa kívánt italokat a kocsmában sem árusítják ingyen.
A balszerencse azonban üldözte Teodort (a rendőrség nem, mert az nem tud törődni minden pitiáner üggyel!), így Teodort egy nénike kosarából elemelt pénztárca mindössze ezer forinttal tette módosabbá. No az még egy becsületes lerészegedésre sem elég!

Hát becsületesre nem is volt elég, de azért kissé ingatagon érkezett haza Teodor. Teodor az egyik választási plakátról már tudta, hogy melyik pártra kell szavaznia, ha nem akar félni, azt viszont nem tudta: miképpen magyarázza meg nejének ingatag állapotát? Utóbbiról ugyanis nem volt a plakáton semmi útbaigazítás.

Csinos, de kardos mennyecske volt Teodor neje, kard nélkül is: akármelyik gárdába beléphetett volna (mert több gárda is volt ám a történelemben, nem csupán a mostani, az az illegálisan is teljesen legális magyar!). Neje nem bocsátotta meg Teodor ingatag állapotát, - pedig de sok minden ingatag, sőt, inog manapság, ami még nincsen a padlón!
Most már annyit kapott Teodor a képére a nejétől, hogy, ha minden érintkezés ezer forint lett volna, hát elmehetett volna a sarki kocsmába kiskirálynak! No meg lett volna mit kérdeznie orvosától vagy gyógyszerészétől, amint a reklám hirdeti. Sőt, még egy heti magánágyzárkát is kapott, mellékhatás-büntetésül.

A választási legénykedés betetőzése később jött. Teodor elszánta magát: itt az idő, hogy jóvátegye rosszaságait. A következő napont bocsánatkérő kurjongatással lépett be az ajtón, és fordult felesége felé:
- ITT AZ IDŐ!
Ezt is egy választási plakáton olvasta, manapság azon okosítják ki az embereket.

Ez a jelszó azonban végzetes hibának bizonyult (no nem a kibocsátó párt részéről, mert a petőfieskedés régóta hasznot hozó manipuláció, hanem Teodor részéről). Feleségének ugyanis eszébe jutott a Petőfi-verssor folytatása, és a szabadságot választotta. Úgy kirúgta Teodort, hogy annak a lába sem érte a földet, amiben volt ugyan egy kis relatív szerencse, mert a feje érte a földet, annak meg már amúgyis mindegy volt, hiszen a tartalma... Ám súlyosabb volt a főbüntetés: Brunhilda szétszakította a Teodorhoz fűződő házassági köteléket is.

Teodort ezt követően a kocsmában is csalódás érte: a kocsmárostól nem kapott italozásához sem deviza-alapú, sem forint-alapú hitelt.

Fennenfölényeskedő Felícián, az Európai Unióstehenet Fejő Államjogi Fősóhivatal Elnöke poloskamentes négyszemközti magánbeszélgetésünk alkalmával úgy vélte, hogy Teodor észbelisége nem terjed túl az átlagmagyarság megszokottan alacsony, de éppen ezért bizonyos szempontból igen biztonságos szintjén.

E finoman megfogalmazott véleménye szerintem igaz volt, bár merő ellentétben állt ugyanezen Elnök Úrnak a Hungarian televízióban, nagy nyilvánosság előtt választási nyájassággal kifejtett, ugyanazon szájból történt azon megállapításával, amelyik az átlagmagyarság szellemi szintjét igen magasra értékelte.

Ebből megállapíthatja bárki, hogy Fennenfölényeskedő Felícián (legalábbis a fenti ügyben) 50 %-osan igazmondó.

Úgy vélem: egy ötven százalékos igazmondás nem kevés egy ilyen, szellemileg erősen leszázalékolt országban. Ahhoz, persze, kevés, hogy az ország egyről kettőre jusson, - de, honfitársaim, ne legyünk telhetetlenek!

(2010)

(Az "Aprócska tűnődések"-ből.)