Élt valamikor egy tréfáskedvű, furanevű csavargó: Hiphup. Mindig kész volt csínyre, viccelődésre, észtornára. Tisztes posztokon talán sok barátja, híve lett volna, de így is akadt egy őt bámuló-csodáló legény, akit kérésére szolgájává fogadott. No még ilyet: csavargó - szolgával!

Hanem ez a szolga nem élt éppen rosszul: Hiphup szinte barátként kezelte, és ha neki hopp! volt, - az volt szolgájának is, vagyis bőségben éltek, de a kopp!-ban mindketten egyformán nyelték az éhkopot. Ismeritek a mondást, ugye? Egyszer hopp, máskor kopp!

Hosszabb koplalás után Hiphup és szolgája nagyon vágyott már a hopp!-ra. Így szólt Hiphup:
- Közel van Berebum városa, ide hallom a nagy dinidanolászást. Vásár van ott, komám! Odamegyünk szerencsét fogni, de előbb készítsünk szőlőcukor-pirulákat! Ugye, nem etted meg azt a sok szőlőcukrot mind, amit a múltkor adtam neked?
A szolgának most jutott eszébe a szőlőcukor, amelyből, persze, már nem lett volna szemernyi sem, ha előbb jut az eszébe. Nocsak, mire is jó olykor egy kis feledékenység?!

Berebum városában javában állt a vásár. Volt ott minden: lacipecsenye, lángos, szájba mászó kolbász, csizmaárus, kiskakas, nagykakas, kiáltozó fazekas, kanálkínáló, kintornász, kiskabátos, nagykabátos, mézeskalácsos, libáskofa, sült hal, sületlen vicceket harsogó bohóc... no és ott ült a földön Hiphup is, aki nagyhangon szavalta:
- Gondolkodást Segítő Pirulák! Ne piruljon, asszonyság, pirulát vegyen! Gondolkodásra Vezérlő Prulák! Vegyen belőlük, tisztelt jövendőbeli hadvezér úr!
Az emberek nevettek, mert Hiphup olyan borsos árat kért egyetlen szem piruláért, hogy azt csak a bolond fizeti ki ilyesmiért. Azok, akik nevettek, nem vették számba hány bolond is akad egyetlen vásárban!

Egy kövér úr alkudni próbált, de Hiphup még csak egy pöttömke rézpénzecskét sem engedett az árból, a kerek ezüstpénzből. Az uraságot éppen ez győzte meg: ha Hiphup csaló volna és pirulája mitsem érne, akkor olcsóbban is odaadná.
Az első vevő megtörte a jeget, és máris ott volt a második, egy kikent-kifent dáma. Vélt szépségéhez beképzelt okosságát is növelni szerette volna, mint pénzét a ládafiában otthon. Mennyivel könnyebb ezt tenni - gondolta - némi pénz árán, mint tanulás, tapasztalás nehézségeivel! Két katonatiszt fennhéjázón bizonygatta egymásnak, hogy a jó katona nem gondolkodik, hanem csak végrehajtja a kapott parancsot, de azért később titokban mindkettő egész dobozzal vásárolt a pirulákból.
Néhány óra leforgása alatt jómódúvá lett Hiphup és szolgája. Megtömték a hasuk, megtömték a zsebük, új ruhát, csizmát vettek, lóra alkudoztak.

Talán meglepődtök, de az édesízű pirulák hatására sokan tényleg jobban kezdtek gondolkodni. Egyrészük azért, mert hit a pirulák hatásában, az ilyen hit pedig sokszor segít, mások pedig azért, mert eddig alig-alig gondolkodtak, de most, ha már kiadták a pénzt, elkezdték használni a fejüket.

Egy nagyszájú, kapzsi ember azonban annyira megirigyelte Hiphupék sikerét, hogy elrohant a bíróhoz. Előadta: ő visszaköveteli a pirulák árát, neki semmit sem használtak. Mellékesen jegyzem meg: ez az ember nem is vásárolt belőlük. Hazudott, így szeretett volna pénzhez jutni.

A bíró szintén Hiphup pénzzel telt zsebeinek megcsapolására áhítozott, ezért közzétette: mindenki keresse fel a házában, aki vásárolt a pirulákból.
Igen, de a bíró kapujában ott állt Hiphup szolgája. Mindenkit suttogva figyelmeztetett: nehogy azt hazudja, hogy a pirulák nem segítették a gondolkodását, mert a bíró nagyon mérges lesz, és megbotoztatja azt, aki így beszél. A belépők ezért mind-mind a pirulák hasznosságáról áradoztak. A biró azonban mérgesen dirmegett-dörmögött hosszú szakállába, sehol sem látta még a saját hasznát, így nem akart ítéletet hirdetni. Látta ezt Hiphup ablakhoz osonó szolgája és merész elhatározással benyitott:
- Mélyen tisztelt Bíró Uram! Gazdámat, Hiphupot, magához rendelte a kínai császár! Ő is szeretne kapni ezekből a csodálatos pirulákból... Ehún van a levél, a bizonyíték!

Átadott a bírónak egy hosszú papirost, igen cirkalmas betűkkel. Azon egy sütemény receptje volt, de minden szó visszafelé írtan szerepelt benne. A bíró, persze, ezt nem tudta és mukkot sem értett belőle. Hiphup így szólt:
- Azt hiszem, a kínai császárt nem várakoztathatjuk meg, Bíró Úr! Talán megengedi, hogy ezt a két doboz pirulát Önnek ajándékozzan. Nem mintha Bíró Úr kiváló gondolkodása, végtelen bölcsessége rászorulna erre, de környezetében akadhat olyan, aki igen, és Bíró Uram jótékonyan segíthet rajta, ingyen, könyörületességből, ahogy szokta.

Ezt már nagyonis értette a bíró. Ráförmedt hát a panaszosra:
- Mit vádaskodsz igazságtalanul?! Látod, hogy minden tanú az ellenkezőjét állítja annak, mint amit te! Három ezüstpénzt fizetsz bírságul...

Hiphup és szolgája dallal, lóháton távozott Berebum városából. A bíró a pirulákat persze nem ingyen osztogatta, hanem eladta, háromszoros áron...
A kínai császár miként gondolkodott a Gondolkodást Segitő Pirulák nélkül, amelyekről tudomást sem szerzett? Udvaronc-krónikása szerint kitűnően, égi bölcsként... A fordított szavakkal leírt süteményrecept pedig hamarosan már leányszívet hóditott volna meg Hiphupnak, mint a leánynak általa török nyelven írt szerelmeslevél. Hódított - volna. Így csak két hatalmas pofont szerzett gazdájának, ennek a nagy kópénak.
A leány ugyanis - ki hitte volna? - tudott törökül! Egy kis balszerencse olykor előfordul a legnagyobb szerencsében is...