Télre nyár, nyárra tél,
Ez hát a nagy élet.
Örökös körforgás,
Soha nem ér véget.
Bánatra öröm jő.
Örömet bánat követ.
A keserű tél bő.
Nyár hoz kevés örömet.
De a hideg télben,
Ha nagyon akarod,
Kaphatsz kevés szépet,
Olvaszthatsz fagyot.
Lásd a pici hópihét,
A szép, fehér tájat!
Fagyot csak ez tép szét.
Ettől enyhül bánat.
Valaki tarkón dob,
Egy jeges labdával.
Más viszont kézen fog.
Rád néz sok aggállyal.
Kezét nyújtja neked.
Vezetne a nyárba.
Szüntetné a telet.
Festene szebb tájat.
Tedd kezed kezébe!
Higgy és kapni fogsz!
Ne gondolj veszélyre!
Láthatsz talán csillagot.
Nem ígér ő neked,
Teljes nyarat, forrót.
Nem szüntet minden szelet,
Csak szellőhöz hasonlót.
Nyáron is szakad néha,
Hideg, bús esővíz,
Melyet egy rossz, néma,
Nap szeszélye előhív.
Nem ad neked örök,
Múlhatatlan nyarat,
De a kedvedért törött,
Szívvel kapar havat.
Kell-e neked ily� nyár-,
Töredék, a télben?
A döntés joga vár,
Egy ideig még téged.