Igen, nem tévedés a cím, sötét, - de a szellemi sötétséget értem alatta. Most éppen, ezen a márciusi napon, amikor e sorokat írom, szép tavaszi fényben Budapest, valószínűleg más honi tájak is, ám a szellemi sötétség elrémítő.

Persze, a világ is sötét, ha nem lenne az, akkor Magyarország sem engedhetné meg magának ezt a sok tekintetben középkori állapotot. A két sötétség összefügg egymással.

A képernyőn szakállas úr, megszokott szereplő bizonyos csatornákon, most éppen azt magyarázza: tíz év alatt rendbe lehetne hozni az ország lelkét, egységbe tömöríteni a tízmillió magyart, illetve, ha csak a felnőtteket számítjuk, a nyolcmilliót.

A szakállas úr értelmiségi, de a hazánkban megszokott értelmetlenséggel, vagy legalábbis annak színlelésével. Úgy gondolom, több a színlelő, de egy-egy esetben nehéz elkülöníteni őket azoktól, akik őszintén hisznek az általuk hirdetett badarságban. Utóbbiakat a jószándék vezérli (vagy az is), de a szamárság attól még szamárság marad, és a saját maguk által saját magukról kiállított "szellemi szegénységi bizonyítvány" is nyilvánvaló azok előtt, akik becsületesen és értelmesen gondolkodnak.

Így van ennél a szakállas úrnál is, aki sok képernyős, médiás "lelki rokonához" hasonló. Ők uralják ma Magyarországon is, a világban is, a televíziót, a nagy példányszámú ujságokat, és minden mást is, ami a tömegek nagyméretű manipulációjához kell. Amit hirdet: az ország lelkének tíz év alatti meggyógyítása, rendkívül nagy szamárság, nevetséges.

Röpködnek a fogalmak, de pontos meghatározásuk rejtve marad, nem véletlenül. Azok sem határozzák meg, hogy például mit is értenek "demokratizmus", "keresztény demokrata", "forradalom", "nemzeti radikalizmus", "szocialista" alatt, akik fenhangon hirdetik ezeket vagy papagájozzák.

A felszínen levő pártok cirkuszteljesítménye és színpadi ripacskodása ezen a 2010-es, választások előtti időszakban még meghökkentőbb és nevetségesebb, mint máskor. Szónokolnak "hazafiságról", - de miféle hazafiság az, amelyik az "igazságra való törekvést", a történelmi múlt tárgyilagos bemutatásának szükségességét hirdeti, ám ugyanakkor napszámban hazudozik (vagy tudatosan hallgat az igazságról, ami szintén a hazudozás egyik formája)?

Milyen "hazafi" az, aki felhasználja politikai céljaira József Attila nevét, a költőét, ugyanakkor szobrot akar emeltetni Horthy Miklósnak, vagy nincs egyetlen szava sem ilyen meghirdetett szándék ellen?! József Attila egész költészetével (gondoljunk csak például "Hazám" című versére!) ellentétben áll az ilyen becstelen magatartás.

Nem kellene tagadni az egyes történelmi korszakokból sem a bűnöket, hibákat, sem pedig azokat a tetteket, intézkedéseket, eseményeket, amelyek az ország lakosságának jelentős része, esetleg többsége szempontjából kedvezőnek ítélhetőek. A "Rákosi-korszak" értékelésében is hazafihoz nem méltó a törvénysértések, koncepciós perek egyoldalú kiragadása, nem tisztességes - és sokszor igen primitív - "túlhasznosítása", miközben ebben az időszakban széles tömegek kulturális felemelkedéséért, a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságainak megszűntetésért is sok minden történt.

Utóbbi azért is eszembe jut most, mert a "Rákosi-korszaknak" véget vető 1956-os események értékelését is ma - általában, de szinte mindig - a hazugságok, fél- vagy negyed-igazságok, primitív felszínességek jellemzik. "Október álma" c. versem ismét szálka azok szemében, akik a hazugságok haszonélvezői, vagy olyannyira elbutítottak, hogy nem látják a fától az erdőt.

A kapitalizmushoz törvényszerűen hozzátartoznak az időnkénti gazdasági válságok, amelyek társadalmi, erkölcsi szempontból is még rosszabb helyzetet hoznak az addigi rossz helyett. Remélhetően ez a mostani válság a következő években enyhül majd, vagy megszűnik, a társadalom beteg lelkének gyógyulását azonban nem remélhetjük. Ígérgetni, persze, lehet, de becsületes magyar nem ígér olyat a társadalomnak, amelyről maga is tudja: belátható időn belül nem érhető el.

No igen, a becsületes magyar...

(2010)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)