Élt egy bölcselő, vagyis mindig-mindig gondolkodó ember világról, tyúklábról, bajról, vajról, van-ról, lesz-ről, kerekesdi Nekeresdről, meg egyedembegyedi egyebekről. Volt ennek az embernek igen szép és kedves felesége, és - mert felesége hozománya nem volt kevés - egyelőre mindkettőjüknek elég elesége.

A férj gyakran oktatta feleségét, kicsit fölényesen, például ekképpen:
- Nem volt rossz, feleség, ez a túróscsusza, lecsúszott. No de, jól jegyezd meg, ha SEMMIT főztél volna, akkor is elém tehettél volna VALAMIT, mert a felsorolható lehetőségek között ott van a SEMMI, az is VALAMI! Érted-péntek?

Keveselte az asszony urafuraságától ezt a szűkös dícséretet arra a fenséges túróscsuszára, habár hozzászokott ilyen okfejtésekhez és nem csupán akkor, ha babot vagy borsót fejtett. Másnap üres tányért tett férje elé délidőben és bájos mosoly kíséretében megjegyezte:
- Mára a lehetséges VALAMIK közül a SEMMIT kapod, férjecském! Jó étvágyat!
Férje nem akarta meghazudtolni tegnapi önmagát, úgy tett, mintha enne, majd így szólt:
- Látom, tanultál szavaimból! Csak így tovább, végül te is eljuthatsz a Bölcsesség Birodalmába!
A feleség meghökkent, de nem mert szólni. Férje pedig egy elcsent cipóval titokban felosont a padlásra és jól belakott kövér kolbásszal.

Másnap így morfondírozott magában a bölcselő felesége:
- Nagyszakállú bakkecske, egy lecke még nem lecke! Meglátom, hogy ma is ilyen türelmes lesz-e férjuram, ha megint a SEMMI lesz a tálon!
Harangszóra megjött a férj hosszú, elmélkedő sétájából. Nagy szemeket meresztett az üres tálra, de tartotta magát, mert tudta: van még egy kis sonka a padláson. Így szólt feleségéhez:
- Látom, szorgalmasan gyakorolod azt, amit megtanultál! Jól teszed, nő az eszed, a közmondás is úgy tartja: “Ismétlés a tudás anyja!”.
Tréfásan evést mímelt, de később nadrágzsebébe gyömöszölt egy nagy karéj kenyeret, felmászott a padlásra és mind befalta a füstölt sonkát. A macska ugyan némileg zavarta evés közben, mert igen bámulta és nagyon nyávogott: szeretett volna kapni a sonkából, de a lehetséges valamik közül csak a semmit kapta.

Harmadnapra a feleség féligmeddig mást gondolt ki. Paprikáscsirkét főzött galuskával, de gondosan eltette, ura elé pedig megint üres tányért helyezett, amikor az megérkezett elmetornáztató sétautjáról, és így köszöntötte:
- Kedves férjem, három a mesebeli bűvös szám, harmadszorra is a SEMMIT főztem meg a lehetséges valamik közül. Ilyen szorgalmas lettem! Kérlek, taníts továbbra is, hogy eljuthassak a Bölcsesség Birodalmába, ahová te mindennap el szoktál ballagni elefántcsontfejű sétapálcáddal!

A férj tudta, hogy a padláson már nincs semmi ehető, ezért igencsak méregbe gurult. Olyan szavakat vágott felesége fejéhez, amilyeneket azelőtt még gondolatban sem. Az asszony azonban nevetni kezdett és elővette a nagy tál paprikáscsirkét:
- Ne légy olyan paprikás hangulatban, férjecském! Ma reggel a padláson voltam, tudom, amit tudok, ha még nem is jutottam el a Bölcsesség Birodalmába! Jó étvágyat! Ám azért ebéd után fontold meg: ha nem törődsz gazdaságunkkal kissé többet, bölcs gondolataiddal pedig kissé kevesebbet, maholnap a lehetséges valamik közül egyedül a semmi kerülhet asztalunkra!

A férj egy darabig szótlanul ette felesége remekművét, a tejfölös paprikáscsirkét, azután, némi bűnbánattal a hangjában, megszólalt:
- No ez a csirkés-galuskás VALAMI, amit ma főztél, megérdemli a koronát! Abban is van valami, amit hozzáfűztél!
Felkelt az asztaltól, megcsókolta feleségét, szent volt közöttük a béke. Utóbbi tartósságát az is biztosította, hogy ettől fogva törődni kezdett gazdaságukkal, amely addig fonnyadozott, de a helyrebillent eszű férj munkája nyomán újra virágozni kezdett.