Kincs most minden perc,
mit veled töltök el,
és szó tán arra nincs,
ha karod átölel.

Lágy érintésed nyomán
szárny csapkod a hátamon,
de örvénye mostohán
a hátamba vájt karom.

Álnok, kínzó fájdalom
hasít ékként a lelkembe,
és tested köré zárt karom
a fájó jövőt elfedve,
félve kapaszkodik beléd,
mintha ettől megdermedne,
megállna az órakerék.

Kincs most minden perc,
mit veled éltem át.
A fénylő, boldog szín
már búskomorra vált.