A NYULAK KIRÁLYA

Mikmuk egy festő majma volt. Gazdája asztalánál evett és lefekvés előtt a televíziót is nézhette. Különösen azok a filmek tetszettek neki, amelyekben majom is szerepelt. Ilyenkor ő is eljátszott a film után egy kis jelenetet gazdája hálóköntösében.
Jó majom volt Mikmuk, ha éppen nem volt rossz. Egyik nap azonban rossz volt. Kiszökött az almáskertbe, ahol bőven volt gyümölcs a fákon, de még félig éretlen. Mikmuk fellódította magát az egyik fára, és mohón tömte magába az éretlen almákat.
A fa alatt néhány vadnyúl is megjelent. No őket sem az almáskert gazdája hívta oda lakomázni! Az egyik nyúlba cseppnyi rókaravaszság is szorult, bár távolról sem állt rokonságban a rókákkal. Ez a nyúl felkiáltott a fára :
- Hé! Te majom! Dobj le nekünk néhány almát! Mi nem tudunk fára mászni!
Mikmuk lemakogott:
- Jó, de mit adtok cserébe?!
- Megválasztunk a Nyulak Királyának! - ígérte neki a hamis nyúl.
Mikmuknak tetszett a dolog. Addig rázta a fát, amíg mind leesett róla a félig éretlen alma. A nyulaknak ez így is csemege volt. Élvezettel rágták, ropogtatták. Mikmuk pedig megszédült a nagy dicsőségtől, üvöltözött:
- Én vagyok a Nyulak Királya! Én lettem a Nyulak Királya! Térdre előttem, nyulak!
A nyulak figyelemre sem méltatták, de gazdája meghallotta az üvöltést, és sietett a fához. Láttára a nyulak felkötötték a nyúlcipőt. A festő leparancsolta Mikmukot a fáról, és megszidta az oktalan pazarlás, a levert almák miatt. Büntetésből aznap este nem nézhette a televíziót.
Éjféltájt a majmocska összegörnyedve, nagy nyögésekkel, panaszos képpel vánszorgott oda gazdája ágyához, és így nyöszörgött:
- A Nyulak Királyának fáj a hasa...
A festő felkelt az ágyból. Odament a faliszekrényhez, orvosságot adott a majomnak, és így szólt hozzá:
- Az éretlen gyümölcstől fáj a hasad, te almatolvaj! Méghogy te lennél a Nyulak Királya?! Úgy látom, ma, szégyenszemre, tényleg hosszabbak a füleid, mint máskor, de ne hidd, hogy királyi nyuszifülek!

MÁS ÁLLAT, MÁS CÉL

Az öntelt szöcske lenézően szólt oda a csigabigának:
- Látod azt a nyulat, meg az utána loholó rókát?! Azok aztán tudnak futni, - de te?! Olyan lassú vagy, hogy én hatvanhatszor is elóre-hátra ugrálok, amikor te még mindig itt csúszol azzal a közmondásos csigalassúsággal!
A csigabiga szelíden nyújtotta ki csápjait a szöcske felé:
- Ne ugorj el túl sietősen ezzel az ítéleteddel, te szöcske! Vedd tekintetbe: a róka a gyorslábú nyúlig akar eljutni, a fürge nyuszi pedig bundája megmentéséig, de hová igyekszem én? Én csak az általam lekopasztott levéltől új, rágnivaló levélig, ehhez a célhoz pedig az általad bírált csigatempó éppen megfelelő!

KIRÁLYI MŰ

Az oroszlán elhatározta, hogy nagy ereje és fenségesen orditó hangja mellett a művészetek egyikében is jeleskedni fog. Megparancsolta hát majomszolgáinak: hozzanak neki vásznakat, ecseteket, sokféle festéket - ezután nemcsak állatkirály lesz, hanem festő is.
Nekifogott, hogy megörökítse a naplementét. Kente-kente, mázolta a vászonra a vörös festéket, olyan buzgalommal, hogy még sörényére és koronájára is jutott belőle. A kép vörösnek vörös lett, az kétségtelen, olyannyira ijesztően az, hogy még a Nap is jobban sietett eltűnni a láthatáron, mint máskor.
Az oroszlán tudni akarta miként vélekednek alkotásáról hű alattvalói. A varacskos disznónak vagy a zebrának éppúgy meg kellett néznie a nagy művet, mint a szarvasnak, zsiráfnak, de még a vizilovat is kiparancsolta a vízből a felséges úr. Mindegyikükre ráordított:
- Milyen a festményem?! Remek vagy nem remek?!
- Remek! - mondták a megrettent állatok és hátukon végigfutott a hideg. Arra gondoltak: ha nemtetszésük kinyilvánítják, majd az ő vérük is a vászon vörös színeihez keni a fenséges úr.
Kénytelen-kelletlen a róka is megtekintette őfelsége alkotását, de nem szólt rá semmit. Az oroszlán észrevette ezt és dörgő hangon a rókára rivallt:
- A te öszinte véleményed is akarom, róka! Te mit tartasz a festményemről?! Ezek az állatok - mutatott többi alattvalójára - mind azt mondták rá, hogy remek!
- Hallottam, Felséges Úr - válaszolt csendesen a róka. Mind azt mondja: remek, és mindegyik - remeg.
Az oroszlán nem vette észre a rókaszavak közé cseppentett gúnyt. Kidüllesztette a mellét:
- Magam is úgy érzem, hogy már legelső művem is pompásan sikerült! Az igazi művészet megremegteti a szíveket...
- A kevésbé igazi viszont olykor a lábakat is... - mormogta a róka, de óvatosan csak a saját bajusza alá, nehogy meghallja a királyian fogas-karmos felséges úr.