ÁLOMBELI SAJTSZELET

- Mamikám, azt álmodtam, hogy éppen adni akartak nekem egy szelet sajtot és te most felébresztettél! - panaszkodott édesanyjának az egércsemete.
- Egérkemuncilim, én nem tudok neked sajtot adni, mert magam is régen kóstoltam ezt a jószagú finomságot. Ám adok neked egy darabka ropogós, egérfogaidra vágyakozó kenyeret! - vígasztalta édesanyja.
- Köszönöm, Mamikám! Sietek vissza az álmomba, hátha még ott van a sajt, és akkor sajtoskenyeret majszolhatok! - vidámodott meg a kisegér.

A VASVÖDÖR ÉS A FŰZFAKOSÁR

A kútnál találkozott a vasvödör és a fűzfakosár. A vödörrel vizet vett a kútból a kosár gazdája, hogy ihasson és megtölthesse kulacsát. A kosárral ugyanis gombászni indult az erdőbe.
- Nyavalyás, recsegős, beteges vagy te, fűzfakosár! - mondta lenézően a kosárnak a vödör. Bezzeg én jókarban vagyok, mert időnként úszom egy kicsit a kútban, ha nagy a meleg, akkor többször is naponta! Te hamarosan a szemétdombra kerülsz vagy eltüzelnek.
A fűzfakosár reccsent egyet és halkan válaszolt:
- Nincs okod rá, hogy olyan fölényesen beszélj velem! Megviseltek az évek, de ne gondold, hogy téged nem. Nézd csak meg magad a víz tükrében: itt is, ott is rág a rozsda! Ne hidd, hogy ha lyukas leszel, te majd a királyi kincstárban fogsz páváskodni! Amíg vagyunk - szolgálunk. Én a gombászásnál, te pedig azzal, hogy vizet hozol fel a kútból a szomjazóknak. Szükség van ránk, ez éltessen minket, és - becsüljük meg egymást!

A LEGSZEBB CSILLAG

Az Égbolt egyik nagyhatalmú varázslója sorra kérdezgette a csillagokat: szerintük milyen a legszebb csillag?
- Az, amelyik a legfényesebben ragyog!
- Az, amelyiknek a fénye minden szemet elbűvöl!
Ilyen és ezekhez hasonló válaszok hangzottak el.
A varázsló egyikre sem szólt semmit, csak hümmögött, gondolkodott.
Egy icipici, de nagyon kedves fénnyel ragyogó csillag így szólt:
- Szerintem az a legszebb csillag, amelynek fényében ott csillog a lélek, és amelyik utat akar mutatni az embereknek! Én, ha felnövök, ilyen csillag szeretnék lenni! Nem a szépségért, ó, ne gondold rólam azt, Nagyhatalmú Fenséges Varázsló, hanem az emberekért!
A varázsló elmosolyodott és titokzatos pálcájával megérintette a kis csillagot. A csillagocska nőni kezdett, fénye egyre szebb lett, egyre szívdobogtatóbb, és elindult a végtelen térben és időben, hogy utat mutasson az embereknek.
Még nem jutott el hozzánk, de hiszem, hogy egyszer itt lesz és látóbbá teszi a szemeket, érzőbbeké a szíveket!