Feltöltve: 2010-02-26 08:49:27
Megtekintve: 6355
A cica, aki majmot és szerencsét hozott
Hol volt, hol nem volt - volt egy cica. Jószívű, bár kicsit bolondos. Egyszer heverészett, másszor egerészett. No mint sok más bajszos-bundás nyávogómester.
Gazdája, Kása Jankó, derék legény volt, de kis földecskéjéből alig-alig tudott eléldegélni. Egy napon úgy gondolta: nyakába veszi a világot, elkapja a Szerencse lábát. Cicája, Bundás Vencel, azonban ellene nyávogott gazdája ötletének:
- Maradj itthon, gazdám! Inkább én megyek vándorútra helyetted, és elhozom neked a Szerencsét. Annyit mondj csak: miről lehet megismerni?
Miről is? Eltünődött Jankó kásaevés közben, majd így szólt:
- A Szerencse az, ami sokat ér
-
Ugrott egyet a cica és már ott se volt. Még hamuban sült pogácsát sem kért útravalónak. A harmadik faluban öregemberrel találkozott. Kérdezte tőle az ember:
- Hé, te cica, van itt kút valahol?! Mindjárt szomjanhalok
Tudta jól Bundás Vencel hol van a kút, hiszen arrafelé járt udvarolni Cicmic Pincinella cicakisasszonynak. Elkísérte az öreget a kútig, és elmesélte neki, hogy a Szerencsét keresi, ami sokat ér. Az ember megsimogatta:
- No akkor máris visszafordulhatsz! Én ugyanis adok neked valamit, ami sokat ér. Ezt a könyvet!
A cica sapkát levett, kételkedett, szagolgatta a könyvet, de az nem volt egérszagú. Lehet, hogy e könyvet bírni szerencse, - de ki tudja? Megköszönte az ajándékot és folytatta vándorútját.
A tizedik faluban öregasszonnyal találkozott. Lógatta az asszony az orrát, de nem az öregségtől, hanem a bánattól. Kamráját, házatáját a Világ Legravaszabb Egere dézsmálgatta. Hű, ez a történet érdekesen énekes! - vélte a cica és ajánlkozott: ő majd rákoppint a furfangos egér orrára. Amikor az asszonnyal a házba ért, hát éppen akkor futott ki a lyukból a Világ Legravaszabb Egere, hogy csenegessen, sajtra vajat kenegessen. Nagyon meglepődött a cica láttán, de a cica kicsit sem. Elkapta az egeret, befalta. A hálás asszony egyre kérdezgette a cicát mit kiván jutalmul.
- Amit tettem. azért nem jár jutalom, mert az egérfogás a macska kötelessége! - szerénykedett Bundás Vencel. Én megyek tovább, keresem a Szerencsét, amely sokat ér!
- No én adok neked valamit, ami sokat ér! - kiáltott fel az asszony. Ott, azt az almafacsemetét az udvaron. Éppen ma akartam elültetni, de legyen a tiéd! Szerencsés az, akinek ilyen almafa nő az udvarán.
A cica sapkát levett, kételkedett, arra gondolt: ő nem szokott almát enni, de azért köszönte. Elbúcsúzott és a facsemetét maga után húzta. Igen keserves képpel: a csacsi teherhordó állat, de a cica nem.
Hamarosan kismajommal találkozott. Az meg vasládikót cipelt, de a cica láttán letette a földre és titokzatos képpel rámutatott:
- Benne van a Zirgezörgő! Sokat ér!
A cica sapkát levett, kételkedett, azután arra gondolt: ördög tudja! Egy ládikóban zöröghet ez is, az is, emez is, amaz is Kinyitni nem tudták: nem volt hozzá kulcs. Azt javasolta a cica a majmocskának: menjenek el az ő gazdájához, Kása Jankóhoz, tanácskozzanak vele ládikó-ügyben. A majom beleegyezett.
A cica gazdája igen megörült nekik. A könyvet rögtön érdeklődéssel nézegette, az almafát még aznap elültette. A majomnak másnap megengedte, hogy örökké ott maradjon a háznál, ha nem dobálja a tyúkokat földdarabkákkal, mint az előző napon. A majmocska tünődött egy kicsit, mert igen tetszett neki a tyúkdobálósdi, de azután sóhajtott egyet és rábólintott. Kása Jankó pedig addig ügyeskedett, amíg kinyitotta a vasládikót.
No abban annyi kincs volt, hogy ha a fele nincsen benne, még akkor is benne lett volna az elég! Gazdag ember lett a legényből, de azért szorgalmasan dolgozott tovább, esténként pedig a könyvet olvasgatta. Kiderült: annak öreg lapjai tele vannak örökifjú bölcsességekkel. Nőtt a legény tekintélye a faluban, mint esőben a gomba. Őt választották meg bírónak. Minden jó, ha a vége jó, de ez még nem a vége, ezután jön a legjobb.
A kis almafán egy év múlva már alma termett, bár csak egyetlenegy. Ám az olyan vidámpiros-mosolygósan gyönyörű volt, hogy az aranyalmákkal is sikerrel versenyezhetett volna, bár nem volt aranyból.
Élt a faluban egy virágszép-világszép és nagyon kedves leány: Virág Anna. Ez a leány beleszeretett Jankóba, de nem mutatta. Ne mondja rá senki, hogy a legény pénzére áhítozik, vagy bíróné akar lenni!
Kása Jankó szintén beleszeretett Virág Annába, de félt a visszautasítástól, nem merte megkérni a kezét. Bundás Vencelnek, a cicának azonban jó szeme volt, és nem csak az egerekre. Mancsába vette gazdája szívügyét. Felkereste Virág Annát és így nyávogott:
Tudod mit, te Anna?
A Jankónál alma.
Kérd el azt az almát!
Néked odaadják!
Megörült a szívdobogtató cicanyávogásnak Anna, mert bár az utóbbi időben, büszkeségből, nemigen járt Jankó háza környékén, de amikor titokban mégiscsak járt, látta a kis almafán azt a gyönyörűszép almát. Másnap elment Jankóhoz almakérés ürügyén. Ilyen ürügyből könnyen lesz rügy, majd virág, a boldogság virága. Így lett most is. A hegyen-völgyön lakodalom ugyan elmaradt, mert Jankóék faluja teljesen lapos síkságról nézi a napot, holdat, csillagokat, de azért lakodalom lett, méghozzá emlékezetesen vidámzenés. Jankóéknak három gyermekük született: egy kisfiú, két kislány. Mindenki boldogan élt a házuknál, kivéve a tyúkokat. Azokat olykor földdarabokkal dobálta egy ígéretéről megfeledkezett majmocska, de amikor rászóltak mindig abbahagyta és bűnbánó képpel mászott fel az idővel ugyancsak nagyranőtt, terebélyes almafára.
Gazdája, Kása Jankó, derék legény volt, de kis földecskéjéből alig-alig tudott eléldegélni. Egy napon úgy gondolta: nyakába veszi a világot, elkapja a Szerencse lábát. Cicája, Bundás Vencel, azonban ellene nyávogott gazdája ötletének:
- Maradj itthon, gazdám! Inkább én megyek vándorútra helyetted, és elhozom neked a Szerencsét. Annyit mondj csak: miről lehet megismerni?
Miről is? Eltünődött Jankó kásaevés közben, majd így szólt:
- A Szerencse az, ami sokat ér
-
Ugrott egyet a cica és már ott se volt. Még hamuban sült pogácsát sem kért útravalónak. A harmadik faluban öregemberrel találkozott. Kérdezte tőle az ember:
- Hé, te cica, van itt kút valahol?! Mindjárt szomjanhalok
Tudta jól Bundás Vencel hol van a kút, hiszen arrafelé járt udvarolni Cicmic Pincinella cicakisasszonynak. Elkísérte az öreget a kútig, és elmesélte neki, hogy a Szerencsét keresi, ami sokat ér. Az ember megsimogatta:
- No akkor máris visszafordulhatsz! Én ugyanis adok neked valamit, ami sokat ér. Ezt a könyvet!
A cica sapkát levett, kételkedett, szagolgatta a könyvet, de az nem volt egérszagú. Lehet, hogy e könyvet bírni szerencse, - de ki tudja? Megköszönte az ajándékot és folytatta vándorútját.
A tizedik faluban öregasszonnyal találkozott. Lógatta az asszony az orrát, de nem az öregségtől, hanem a bánattól. Kamráját, házatáját a Világ Legravaszabb Egere dézsmálgatta. Hű, ez a történet érdekesen énekes! - vélte a cica és ajánlkozott: ő majd rákoppint a furfangos egér orrára. Amikor az asszonnyal a házba ért, hát éppen akkor futott ki a lyukból a Világ Legravaszabb Egere, hogy csenegessen, sajtra vajat kenegessen. Nagyon meglepődött a cica láttán, de a cica kicsit sem. Elkapta az egeret, befalta. A hálás asszony egyre kérdezgette a cicát mit kiván jutalmul.
- Amit tettem. azért nem jár jutalom, mert az egérfogás a macska kötelessége! - szerénykedett Bundás Vencel. Én megyek tovább, keresem a Szerencsét, amely sokat ér!
- No én adok neked valamit, ami sokat ér! - kiáltott fel az asszony. Ott, azt az almafacsemetét az udvaron. Éppen ma akartam elültetni, de legyen a tiéd! Szerencsés az, akinek ilyen almafa nő az udvarán.
A cica sapkát levett, kételkedett, arra gondolt: ő nem szokott almát enni, de azért köszönte. Elbúcsúzott és a facsemetét maga után húzta. Igen keserves képpel: a csacsi teherhordó állat, de a cica nem.
Hamarosan kismajommal találkozott. Az meg vasládikót cipelt, de a cica láttán letette a földre és titokzatos képpel rámutatott:
- Benne van a Zirgezörgő! Sokat ér!
A cica sapkát levett, kételkedett, azután arra gondolt: ördög tudja! Egy ládikóban zöröghet ez is, az is, emez is, amaz is Kinyitni nem tudták: nem volt hozzá kulcs. Azt javasolta a cica a majmocskának: menjenek el az ő gazdájához, Kása Jankóhoz, tanácskozzanak vele ládikó-ügyben. A majom beleegyezett.
A cica gazdája igen megörült nekik. A könyvet rögtön érdeklődéssel nézegette, az almafát még aznap elültette. A majomnak másnap megengedte, hogy örökké ott maradjon a háznál, ha nem dobálja a tyúkokat földdarabkákkal, mint az előző napon. A majmocska tünődött egy kicsit, mert igen tetszett neki a tyúkdobálósdi, de azután sóhajtott egyet és rábólintott. Kása Jankó pedig addig ügyeskedett, amíg kinyitotta a vasládikót.
No abban annyi kincs volt, hogy ha a fele nincsen benne, még akkor is benne lett volna az elég! Gazdag ember lett a legényből, de azért szorgalmasan dolgozott tovább, esténként pedig a könyvet olvasgatta. Kiderült: annak öreg lapjai tele vannak örökifjú bölcsességekkel. Nőtt a legény tekintélye a faluban, mint esőben a gomba. Őt választották meg bírónak. Minden jó, ha a vége jó, de ez még nem a vége, ezután jön a legjobb.
A kis almafán egy év múlva már alma termett, bár csak egyetlenegy. Ám az olyan vidámpiros-mosolygósan gyönyörű volt, hogy az aranyalmákkal is sikerrel versenyezhetett volna, bár nem volt aranyból.
Élt a faluban egy virágszép-világszép és nagyon kedves leány: Virág Anna. Ez a leány beleszeretett Jankóba, de nem mutatta. Ne mondja rá senki, hogy a legény pénzére áhítozik, vagy bíróné akar lenni!
Kása Jankó szintén beleszeretett Virág Annába, de félt a visszautasítástól, nem merte megkérni a kezét. Bundás Vencelnek, a cicának azonban jó szeme volt, és nem csak az egerekre. Mancsába vette gazdája szívügyét. Felkereste Virág Annát és így nyávogott:
Tudod mit, te Anna?
A Jankónál alma.
Kérd el azt az almát!
Néked odaadják!
Megörült a szívdobogtató cicanyávogásnak Anna, mert bár az utóbbi időben, büszkeségből, nemigen járt Jankó háza környékén, de amikor titokban mégiscsak járt, látta a kis almafán azt a gyönyörűszép almát. Másnap elment Jankóhoz almakérés ürügyén. Ilyen ürügyből könnyen lesz rügy, majd virág, a boldogság virága. Így lett most is. A hegyen-völgyön lakodalom ugyan elmaradt, mert Jankóék faluja teljesen lapos síkságról nézi a napot, holdat, csillagokat, de azért lakodalom lett, méghozzá emlékezetesen vidámzenés. Jankóéknak három gyermekük született: egy kisfiú, két kislány. Mindenki boldogan élt a házuknál, kivéve a tyúkokat. Azokat olykor földdarabokkal dobálta egy ígéretéről megfeledkezett majmocska, de amikor rászóltak mindig abbahagyta és bűnbánó képpel mászott fel az idővel ugyancsak nagyranőtt, terebélyes almafára.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!