A fénybe nézek, de nem látok,
Úgy érzem megvakított egy furcsa átok
Könny csillog a szemem sarkában,
Úgy érzem a szívem bizalmatlan.

Megbántottál, de pontosan nem tudom mivel,
Úgy érzem a lelkem egy jégtáblán hever.
Azt mondod magadra hagylak,
De Te sem vagy más, mint a vádló szavak.

Sírnák, ha látnám értelmét,
Kételyek fertőzik az elmét,
A sikítást is elnyelik a fekete falak,
Ők is csak hazugságot árasztanak.

Egyre csak lebénít a kétségbeesés,
Nem veszed észre, hogy mindig a Te kezedben van a döntés?
Te döntenél élet és halál felett,
Te vagy ki megszabja mitévő legyek?

Nem tudom igazán mitévő legyek,
Poshadt szag tölti meg az egykori szigetet,
A szigetet, amit mi építettünk
Hosszú évek alatt, amíg igazán felnőttünk.

Te vagy az, akit magammal vinnék egy lakatlan szigetre
Benned leltem meg hogy mi a barátság lételeme.
Most igazán félek, hogy elveszítelek,
Hogy vége lesz ennek a szép kezdetnek.

Remélem, hogy végre csend lesz és béke
Ahogy megírják azt a mesékben.

2005. november 06.