Vastagtuskó Ádám fiatal házasember volt. Amikor az erőt mérhették szét, úgy látszik, nagyon előre tolakodott, mert két teli zsákot is fel tudott emelni egyszerre. Észosztásnál viszont elkéshetett, mert akkor már csak a maradékot kaparhatták neki össze.

Nem baj, ha a férj nem olyan okos, mint a tavalyi kos, csak a feleség esze pótolja a hiányt! Vastagtuskó Ádám felesége, leánynevén Pirospipacs Borbála viszont úgy szemre helyre kis asszonyka volt, esze viszont menés helyett inkább csak elmegyegetett. Az viszont igaz, hogy igen békességesen élt férjeurával. Mindig összetették sütnivalójukat, azután kisült belőle az, ami kisült.

Ment a házaspár az igen szép tavaszban. Találtak egy fát. Barackfa volt, de ezt nem tudták. Nem tudhat mindent az emberfia, emberlánya. Kíváncsiak lettek: milyen fa? Megrázta Ádám a fát, egyből potyogtak róla a cserebogarak. Felkiáltott:
- Cserebogárfa!
Felesége némileg kételkedett, mert ő meg egy csigát pillantott meg a fa alatt. A férj biztonság okáért engedelmesen még egyszer megrázta fát. Megint cserebogár hullott le róla. Kettő. Jóindulatúan oktatgatta feleségét:
- Jegyezd meg, pipacstulipánom: különféle fák vannak! Almafáról alma hullik, körtefáról körte, diófáról dió, cserebogárfáról cserebogár!

Megcsókolta férjét Borbála asszony, elismerte: úgy van a van. Mentek tovább, be az erdőbe. Arra gondoltak: hátha elkaphatják néhány mókus farkát.
Találtak egy magas fát. Erről sem tudták miféle fa, ezért a férj jól megrázta. Potyogni kezdtek az aranypénzek. A tanulékony feleség felkiáltott:
- Aranyfa!
A férj megcsókolta felesége csinos pofikáját, elismerte: úgy van a van.

Aranyból nem árt a több. Vastagtuskó Ádám ismét megrázta a fát. Lehullott két pisztoly. Borbála asszony elbizonytalanodott:
- Talán inkább pisztolyfa?!
Férjeura nem szólt rá semmit, mert három a magyar igazság, nem kettő. Harmadszor is megrázta a fát. Leesett róla egy zsivány. Most már világos lett a dolog a férj számára. Kedvesen oktatgatta ámuldozó asszonykáját:
- Ez egy aranyat termő pisztolyos zsiványfa! Előbb zsiványt terem, utána pisztolyt, végül aranyakat, de mindezt fordított sorrendben potyogtatja, ha megrázzák.
Borbála asszony elismerően csókolta meg férjecskéjét. Úgy van a van, ahogy az ő okos hitesura mondja!

A zsivány, aki azért mászott fel a fára, hogy meglesse nincs-e pandúr a közelben, úgy vélte: az aranyak és a két pisztoly őt illetik, illetve visszailletik. Ezzel szemben Ádám és Borbála egyetértett abban, hogy az övék, merthogy Ádám rázogatta a fát. Az udvariatlan zsivány ekkor mindkettőjüket oktalannak nevezte. Ez okból kapott párat a fejére Ádámtól. Nem túl nagyokat, de azért csak később tudott utánuk indulni, mert sántítani kezdett. A távolból egészen a házig kisérte őket. Elrejtőzött az ablak alatt és erősen hallgatódzott.
- Hová rejtsük el az aranyakat, hogy meg ne találja, el ne vigye valamiféle tolvajkodó? A liszteszsákba? - kérdezte Borbála.
- Inkább tegyük bele a kályhába! - javasolta férje. Most igen sokáig úgysem fűtünk, mert közeleg a nyár, meleg van, meleg lesz. Ha viszont valaki ellopná az aranyakat a kályhából, megismerjük majd a tolvajt arról, hogy kormos lesz a keze!
Megcsókolta férjét Borbála asszony, elismerte: úgy van a van, sőt még vanabbul. Bedobálták az aranyakat a kályhába. Mindezt a zsivány örömmel hallgatta az ablak alatt. Majd elmegy hazulról a két csudaokos és akkor ő visszalopja pénzét. Ő nem azért rabol, hogy belakjon babból! Kell abba a babfőzelékbe kolbász is… Eltávozott, de nem túl messzire, csak a kutyátlan kutyaól mögé. Onnan figyelt. Azt már nem hallotta amikor az asszonyka aggódalmaskodni kezdett és felkiáltott:
- Jaj, jaj, de mi lesz, ha a tolvaj megmossa kezét, lemossa róla a kormot? Ha tiszta a keze, miként ismerjük fel?!
Férja kicsit töprengett, de mindenre van megoldás, hol ez, hol az, hol más. Meg is találta:
- Elrejtjük a szappant a lábtörlő alá! Ott majd nem találja meg! Szappan nélkül némi korom csak ott marad a kezén…

Rábólintott Borbála asszony, megnyugodott, becsúsztatta a szappant az ajtónál levő lábtörlő alá. Utána elmentek szomszédolni. A zsivány pedig visszalopódzott a házhoz, álkulccsal kinyitotta az ajtót és - berepült a szobába! No nem repülőgépen, nem is óriásmadár hátán, hanem csak a lendülettől, mivel lába megcsúszott a lábtörlőn. Nem csoda, hiszen az alatt lapult meg az az alattomos szappan. Ilyen repülés könnyen végződhet végzetes bajjal, de most csak egy sajgó púppal végződött a zsivány homlokán. Ugyanis fejjel nekirepült a kályhának, az pedig nem kedvelte az ilyen hebehurgyaságot.

Kiszedegette a zsivány az aranyakat a kályhából. Persze, kormos lett a két keze, de nem is gondolhatott tisztogatásukra. Zajt hallott.Gyorsan bebújt az ágy alá.
Borbála asszony jött haza a szomszédolásból. Ő ugyanis megsértődött, mert a szomszéd lekváros süteménnyel kínálta, de ő a túrósat szereti. Ezt már százszor is elmondta! A szomszéd százszor is meg nem jegyezte! Nem szép tőle! Férje ott maradt, mert az megelégedett a lekváros süteménnyel is.
A túróssütemény hiánya miatt bánatos feleség belenyúlt a kályhába, hogy megbizonyosodjon: ott vannak még az aranyak. Arról bizonyosodott meg, hogy nincsenek ott. Valaki ellopta. Máris! Leült az ágyra. Sírt. Az ágy együttérzően recsegett. Később férje is hazajött, mivel a szomszédnál már nem volt lekváros sütemény sem, - akkor meg minek maradjon?! Kérdezgette az asszonyt: miért sír, miért éppen az ágyon sír, de az olyan nagyon itatta az egereket, hogy a potyogó könnyektől válaszolni sem tudott. Férje eltökélte magában, hogy megnyugtatja, de előbb ő is ellenőrizni akarta: ott vannak-e még az aranyak a kályhában?

Igen meglepődött, mert nem voltak ott. Keze kormos lett, kedve morcos lett. Leült az ágyra, felesége mellé, aki tovább bánkódott. Most már a férj sejtette miért. Ő is sírni kezdett. Ám még így is feltűnt neki, hogy, ha ők mindketten sírnak, ki jajgat és hol jajgat?! Benézett az ágy alá, kihúzta onnan a zsiványt. Kiderült: az jajgatott, mert Borbála és Ádám súlya alatt a reszketeg ágy alja nagyon lehajlott, és úgy megnyomta a rablómuki fejét ahogy az nem is illik a nyugalom bútordarabjától. Észrevette Ádám: a rabló keze is kormos, felesége keze is kormos, az ő keze is kormos. No hát akkor ki vette ki a kályhából az aranyakat? Ő, a felesége, - vagy a zsivány?!

Gondolkodott Vastagtuskó Ádám: a bíróhoz menjenek-e az üggyel vagy a báróhoz? Mégis a bíróhoz mentek, mert a báró volt mérgesebb, ha megzavarták délutáni álmát. A zsivány ugyan nem akart velük menni se bíróhoz, se báróhoz, de Ádám kicsit vállonveregette, kicsit fejbeveregette, utána hátára vette és vitte.
A bírónak nagy hasa volt, hosszú bajusza, meg hatalmas kutyája. Ebből is látszott milyen okos ember. Szét is osztott mindent kenetteljes becsülettel. A zsiványt és a két pisztolyt a pandúroknak adta, akik kirázták a rabló zsebeiből a sok aranypénzt. Az aranyakból a bíró egy részt Vastagtuskó Ádáméknak adott, két részt pedig megtartott a falu érdekében. Jól tudta mi hiányzik a békanyálas kacsaúsztató, a pitypangos homokdomb, meg a többi turistacsalogató nevezetesség mellé: új, tágasabb bíróház, két telekkel, négy ökörrel, hogy a falu bölcs vezetője nyugodtan pipázgathasson, ítélgethessen…