A választópolgár az a polgár (még ha, esetleg, nem is polgár, hanem, mondjuk, paraszt), akit a törvény így nevez meg. Megnevezni a törvény nevezi meg, de, ezt követően, minden választási ciklus vége felé, a politikai pártok és szervezetek buzgón dilemmáztatják, így oszolván meg a tevékenység a jogi megnevezés és a politikai pártok általi macerálás között.

A választópolgár nem feltétlenül választó polgár, mivel - egyelőre - nem kötelező elmennie szavazni, sőt, még ha elmegy, és bébújik is a diszkréten lefüggönyözött szavazófülkébe, akkor sem mindig az, mert, ha leadott szavazócédulája érvénytelen, akkor nem választott. Egyébként a többiek sem választanak, hanem velük is csak választatnak, - de ennek megértése ma még meghaladja a válaszpolgárok szellemi színvonalát.

Ám sok szavazópolgárt gyötör a kérdés: kire szavazzon? Most is, ezen kettőezertízes-tüzes esztendőben is meg tudnék nevezni egy kis országot, ahol sokaknak ott a fogas kérdés: arra szavazzon választani is akaró választópolgárként, amelyik párt tizenkilenc, - vagy arra, amelyik egy híján húsz?! Utóbbi keze is magafelé húz, de az előbbié sem másfelé. No nem nevezem meg ez a kis országot, hiszen a nagyvilágban is ugyanez a helyzet.

Egyes pártok azonban már nevükkel is igyekeznek megkönnyíteni a döntést. Amelyik úgy hívatja magát például, hogy Legeslegjobbik, az már nevével is szerényen utal rá: jobb a többinél. Jó kemény, kőkemény...hang.Választópolgár Jancsika és Választópolgár Iluska lelkendezően bólogat rá. Lehet, hogy némileg jobb is (ez a Jövő zenéje!), ám a jósága ettől még igen-igen relatív lehet, ha ezen - mondjuk - egy gondolkodó választópolgár eltűnődne: mennyivel lehet jobb a többinél? Mi lehet a Nagy Lehetetlenben? No e kis országban (neve maradjon tokban, titokban!) nem sok gondolkodó ember akad, de a nagyvilágban ugyanez a helyzet. Ahol pedig alig-alig akad gondolkodó ember, ott gondolkodni nem okos dolog, sőt, igen veszélyes!

A pártok - még ha pusztán nevükkel nem is szolgálják a fentebb említett választási döntés megkönnyítését - azon tevékenységükkel a választani kívánó választópolgár elhatározását kétségtelenül, hogy kétségeinek szétoszlatására hosszan sorolják: a MÁSIK párt (pártok) politikus személyiségei és személytelenségei mennyire sárosak, mennyire rászolgáltak a szavakkal való megkorbácsolásra, leszavazásukra, és majd, később, alkalmas időben, irányukban az erőteljesebb intézkedésekre is. Van olyan párt, amelyik némileg kulturáltabb módon viselkedik ilyen vonatkozásban, azon a - meglepően téves! - reményben, hogy e szolidabb viselkedést a választó választópolgárok honorálják majd. Utóbbi reményük arra mutat, hogy nem ismerik jól: 1. a nagyvilágot, 2. a fentebb meg nem nevezett kis országot, 3. utóbbi kis ország történelmét. Egyébként a látó választópolgár (ha tényleg látni is akar!) csak múltban leszerepelt és jelenben leszerepelt parlamenti pártokat láthat. A tipikus választópolgár azonban fél, félvak és fél-Alzheimer-kóros: a múltbeli leszereplést (bár időben egyáltalán nem volt olyan távol, szinte tegnap!) már nem látja és el is felejtette. Feledj, feledj, te...honférfiú, honasszony, honleányka!

Bár ez a parlamentarizáló piacosdemokrácia egyáltalán nem szép, viszont választásos ideje kifejezetten csúnyább más időperiódusainál! Ám élénkítő hatású idő ez, no nem a gazdaságra, hanem a közéletre. Valamint a mindennapi életre! Hej, cipó! helyett a hajcihőre. Azt élénkíti, - de azt azután igencsak!

A fentebb említett (de általam tapintatosan meg nem nevezett) országocska népéről írta egy híres gróf (Zrínyi Miklós) büszkén: “Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók.”

Hát...igazad volt, kedves druszám...nem voltunk, vagyunk alábbvalók, bár mindig alatta voltunk a... Az való! Csak, tudod, én már ilyen senki által sem szeretett kozmopolita hazafi vagyok, az igazság útján, amelyik egy nagy fenét középút!...no és elgondolkodom múlt és mai nemzeteken, népeken...

Minél inkább elgondolkodom, kedves druszám, annál kevésbé érzem jóindulatú, és szorosan véve igaz mondásod, valami nagy dícséretnek...

(2010)

(Az "Aprócska tűnődések"-ből.)