KÉT ÖRDÖG

Az egyik ördög már régóta járta a földi tájakat, a másik csak nemrégen jött fel a pokolból, de már ő is sok kegyetlenkedést tapasztalt.
- Mi teszi az embereket emberré? - kérdezte a nemrég jött ördög a másiktól. Hiszen sokszor kíméletlenebbül bánnak egymással, mintha ördögök volnának!
A másik eltűnődött és így szólt:
- A szeretet. Akiben senki iránt nincs szeretet, az nem ember, ha kívülről hasonlít is rá. Ha a pokolban született volna, ördög lenne!
- A szeretet?! - csodálkozott a társa. Mi az a szeretet? Ilyen érzést nem ismerek!
- Tudom, hogy van, de érezni én sem érzem. - válaszolta a tapasztaltabb. Nem is érezhetünk ilyet, hiszen a pokolban születtünk. E két dolog miatt vagyunk mindketten ördögök.

AZ "OKOS" MEDVE

Fatönköt sodort a sebesvizű folyó. A tönkön rémült nyuszi ült, és már messzirõl így kiáltozott:
- Állítsátok meg! Állítsátok meg!
A vízpart szélén nagy, lompos medve sütkérezett, medvefiával együtt. A kiáltás hallatán erősen bámult, még a száját is eltátotta.
A fatönköt a nyuszival tovasodorta a víz. A medve oktató hangon brummogta fiacskájának:
- Látod milyen csacska állat a nyúl! "Állítsátok meg! Állítsátok meg!" - kiáltozta, de azt nem mondta, hogy mit állítsunk meg: a fatönköt vagy a folyót!

AZ ÜVEGPALACK ÉS A BÖGRE

A vízben ketten kerültek egymás mellé: egy bádogbögre és egy hosszúnyakú üvegpalack. A tenger csendes volt, lassan haladtak előre, azaz, lehet, hogy hátra, - a tenger közepén nincsenek irányjelző táblák.
- Én vagyok a Bádog Böske! - kurjantott a bögre. Te ki vagy?!
A palack köszönésképpen bólintott egyet, de nem válaszolt. Nem válaszolhatott. Szájában ugyanis ott volt a dugó, belsejében pedig írás egy szigetre menekült hajótöröttektől, akiknek ez az írás volt a reménysége: hátha emberek kezébe kerül valahol, hátha segítenek rajtuk.
A bögre nem sértődött meg az elmaradt válasz miatt. Vicceket kezdett mesélni. Úgy dűlöngélt, úgy nevetett saját történetein, hogy közben akaratlanul nyelt egy-egy cseppet a tengervízből. Az egyik pillanatban még egy pindurka, ügyetlen repülőhalacska is beleesett. Igaz, hamarosan ki is ugrott belőle.
A palack aggódalommal, figyelmezetően intett neki hosszú nyakával, de a bögre ügyet sem vetett rá. Úgy gondolta, hogy mi az a pár csepp víz, - van elég hely öblös belsejében!
Igen, de - sok kicsi sokra megy! A bögre lassanként megtelt vízzel, - és elsüllyedt.
Az üvegpalack viszont folytatta útját, vitte belsejében az írást, a reménykedõk reményét, a távoli part emberi felé, és arra gondolt: bárcsak partot érhetne, bárcsak még tovább is eljuthatna, - egészen a segítőkész jóakaratig!