Ne öld meg a csodámat kérlek,
ne taposs a porba, mert félek.
És nem tudom milyen lesz a holnap,
de úgy érzem megint csak könnyek hullnak.

Mert nem vagy velem kedvesem,
s az érintésed hiánya fáj nekem.
És félelmetesek a magányos éjszakák,
mikor csókod nem égeti a szám.

S azt hiszem már mindent elmondtam,
lapjaimat az asztalra kiraktam.
S remélem érted szívem dalát,
mert Neked szól, én Barbarám!