Megint szaladok
Kergettek, amíg ki nem fulladok
Kapkodom a levegőt
De nem hagyom magam, nem hajlok meg a hatalmatok előtt!

A gyűlöletem tart ébren
Ezt érzem mindig, amikor az arcotok látom előttem
Gúnyosan nevettek mögöttem
Ha utolértek elvesztem.

Nem lelhetitek örömötök a halálomban
Küzdeni fogok örökké, amíg az értelmem megvan
Érzem, ahogy küzdötök értem
Nem adom meg az örömötök, sajnálom, nem tehetem.

Ahogy a szívem erősen ver
Ez az ütemem, ahogy futnom kell
Rohanok az éjszakán át
A holdfény megvilágítja a házak ablakát.

Tudom, hogy engem akartok,
De nem tudom, miért lenne jó, ha pont ez a vad lenne a foglyotok?
Elkapnátok és bezárnátok
Velem rabként bánnátok.

Az fáj, hogy Én nem bújok álarc mögé,
Hogy ha segítenek hálás vagyok, a szemetek ez sértené?
Nem leszek szürke ember a tömegben
Különb ember leszek, itt érzem a véremben.

A könnyeimmel elmosom bűneiteket
A szívem szeretetével gyógyítom szívetek
Ezért bántotok, mert segítek?
Ne fájjon, ha a sebeitek nem fognak vérezni tovább, mint a felvágott erek.

Nem tehetek semmit, ha Ti is menekültök, ahogy Én
Ha Ti is ezt szeretnétek, észrevenném
Most Ti üldöztök vagy Én?
A szívem kihűlne, ha megtenném.

Fáradtan ernyed el a testem,
Nem éreztem, amikor elestem,
Felnéztem, a csillagok ragyogtak,
Az úton a fények kihunytak, mögöttem.

2005. október 15.