A szemedbe néztem,
s nem tudom mit láttam,
de nap mint nap érzem,
lelkem a vad szélben
szűk bilincsbe zártan
hánykódik az árban.

A sima víztükör
örvényként hömpölyög.
Árnyhabja tündököl,
vadul lényemre tör,
s én , mint hús-vér cölöp,
ábrándokat szövök
és ezer kerge kép
a lelkem tépi szét.

Talán a lét ,
talán a kéj,
talán a fényt találtam én szemed tüzén?

Két csöppnyi pont.
árnya viszont
lelkemre ont
egy vad viszonyt,
mely tenger gond,
de mégis egy pillanatban
szívet tépő árny alakban lényed körbefont.