Amikor elveszítünk valakit
Szívünket a tél nyeli el,
A fagy nyeri ezt a csatát
Miért a szívünk már nem felel.

Belefáradunk a harcba
Felkészülünk újabb kudarcra
A falak is hideget árasztanak
Megfagy a lelkünk egy pillanat alatt.

Hosszú hónapok telnek el nyugtalan,
Nem tehetünk semmit, ez mindig így van,
Az élet úgy rendeli mindig,
Hogy az ilyen örökké, ne tarthasson több ideig, mint egy percig.

S várjuk a tavaszt némán,
Hogy az ablakunkig felkússzon a fény egy kis létrán
És belessen a megfagyott levegőbe
Felmelegíthesse a szívünket egy időre.

Addig a boldogság szele sodor a tengeren,
Lelkünk közben megpihen,
Virágok nyílnak újra a kertben
S így lesz majd egyszer minden rendben.

Azt mondják a türelem rózsát terem,
A remény is majd visszatér egy végtelen
Perc után, amiről azt hitted öröké tart
Már elhitted, hogy mozdulni sem akart, a pillanat.

Amíg az őszben s télben ragadunk,
S nem akarjuk látni, mit hoz majd a tavaszunk,
Pedig mindig szebb és jobb jövőt,
És akkor csak el kell hinni, hogy tényleg eljött, a jó.

Addig én is a gondolataim papírra vetem,
A szívem pihentetem,
Tudom, hogy eljön az, amit várok
S máris látom az eljövendő boldogságot, a képzeletemben.

2005. október 22.