Különc ember volt a varázsló. Két állatot kedvencelt, ültetett trónra otthonában. Egyikük Mátyás macska volt, másik meg az Ali nevű török egér. Mindkettőt megtanitotta emberi szóra, méghozzá több nyelven is.

Egy napon a varázsló, szegény, váratlanul meghalt. Végrendelete azonban ott állt nagy sárga papiroson, lila tintával írt cifra betűkkel. Eszerint házát nem másra, mint Mátyás macskára hagyta , de azzal a szigorú feltétellel , hogy Ali egeret nem bánthatja, nem eheti meg, persze, az egér sem Mátyás macskát. No és mindennap jár nekik ennivaló: az egérnek egérporció sajtból, túróból, ropogós kiflivel, zsemlével, a macskának cicaadag kolbászból, hurkából, szalonnából. Telik minderre a termetes, gőgös tölgyfaláda belsejében heverésző aranyakból, csak fel kell emelni a fedelét.
A cica megkönnyezte gazdáját, mert nem igaz ám, hogy minden macska csak a házhoz ragaszkodik!

Nagy szemeket meresztett viszont, amikor a bíró felolvasta nekik a végrendeletet. Az ő házában szabadon sétálhasson, parádézhasson egy - egér?! No ez nem tetszett neki, de úgy döntött: belenyugszik. Ha egyszer a varázsló igy akarta!
Nem lett volna talán baj, ha Ali egér fejére nem kerül vaj, no de Ali vérszemet kapott és elszemtelenedett: hiszen ő most bármit megtehet a házban! Mátyás macska nem kergetheti őt, nem nyelheti le keresztben, sőt, hosszában sem, semmiért. Jöhet tréfa, egeres, meg a fekete leves! Az alvó cicát papírgalacsinokkal , cseresznyemagokkal dobálta. Rendre megdézsmálta Mátyás hurkáját, kolbászát, szalonnáját. Ha elment mellette, rögvest megrántotta az éppen nem nyivákoló Mátyás úr bajuszát, - no mindjárt nyivákolt ám a cica, sőt, jajózott-miaózott! Ezeken kivül mást is tett Ali: beköltöztette a házba csínyekre kész népes egérrokonságának tagjait. Mátyás macska őket sem merte karmai közé kapni: jaj, mi lesz, ha éppen Alit fogja meg?! A cica úgy próbált segíteni a dolgon, hogy piros festékcsöppet pöttyentett Ali szürke bundácskájára, de a ravasz egér másnapra egész rokonságára rápingálta ezt a jelet. Ki mondja meg teljes biztonsággal, hogy a sok pirospettyes egér közül melyik Ali, melyik Lali, melyik Vili, melyik Lili? Itt a bibi!

Futott Mátyás macska az igaza után ügyvédhez, bíróhoz, fűhöz-fához, pörösködött-pereskedett Alival, de mindhiába. A bíró ugyan megcsóválta a fejét, igazat adott Mátyásnak, és megintette Alit: nonono! Nem szabad bántani a cicát! Hanem Ali csak nevetett ezen. Ott volt az irás: Mátyás macska Alit meg nem foghatja, meg nem eheti, - ha továbbra is háziúr akar maradni kolbászos-hurkás-szalonnás bizonyossággal.
Felment Mátyás a háztetőre, búslakodni, galambokat elnézegetni. Ott találkozott azzal, akinek már régóta udvarolt és nemcsak az udvaron: Icacicamica Melindával. Szép cicuska volt Melinda, sokféle érdekes folttal tarka bundájú és - híres egérvadász! Mátyás macska mesélgette neki nagy bánatát, Melinda meg csak úgy itta Máttyás minden szavát! Nem csoda: délceg, daliás cica volt Mátyás macska, annyi bizonyos. Melinda meg, szépsége mellett, okos is volt. Így szólt Mátyáshoz:
- Van már házad, de kétszeresen is házas cica lehetnél. Vegyél feleségül egy hozzád illő cicaleányt, annak nem tilos a házadban Ali egeret, meg rokonságát hajkurásznia, mert erről nem szól a varázsló végrendelete.
Én tudok egy ilyen hozzádillő cicaleányt... A bundája ugyan foltos, de egeret vígan fogdos!

Sejtitek? Icacicamica Melindának nagyon megtetszett Mátyás macska, Mátyásnak pedig méginkább Melinda, épkézláb-négykézláb ötletével együtt. Házasságot kötöttek. Melinda másnap már el is kezdte tisztességre tanítani Ali egeret, meg annak népes rokonságát.

Sikerrel. Ali egér mondott Mátyásra egy-két nem éppen hízelgõ szót törökül, de hamarosan az erdőbe, terebélyes tölgyfa odújába költözött. Ezentúl oda kérette mindennapi sajt-, túró-, meg kifli-zsemle porcióját.
Rokonsága szintén jobbnak látta, ha nem olyan házban tanyázik-vihorászik, ahol a cica-háziúr felesége ilyen karmos-kardos menyecske, mint Melinda cicaifiasszony!