Egyke hideg öntözi a várost,
Halálos sebben vergődő magányos.
Ül a józanság kosztümös öntudata,
Tollát gyóntató papírba mártogatva.

Kérdezők fekete ruhában járnak.
Megtagadják bánatát a mának.
Szétfolyik mégis valami a búból,
Fodros szemekre rakódva hódol.

Lóg a lélek foltos ingujjával a káosz.
Tanúnak megmarad e szomorú város.
Áldoz a világosság irgalmatlanságán.
Lecsukva szemhéját: butasága árán.

Ám szája szegletén pecsétes csöndben,
Egy parányi elbújt sírás csüccsen.
Szemrehányón mozog a szemöldök.
Öldöklő ívében szerelmet tükröz.