Egy szívből jövő ölelés,
mely kimondhatatlan kevés
a testet tépő vágynak,
ám lelki fölemelkedés,
amely mélyen lényedbe vés,
s most lelked izzó, tüzes kés,
amit testedbe vágtak
a felkorbácsolt vágyak.
S a testtelen tested
szorítására
én fesztelen festek
a szív vásznára
őrült álomképeket,
talán majd egyszer, (hátha)
elkéred, hogy nézegesd.
Mégis érzem belül vágyva,
telhetetlenül éhezek
bolydult lelked áramára.
És lágy, csókkal izzó szádra
én izzó csókkal vétkezek,
miközben a ködhomályba
elmerült, fénylő pár szemed
a semmiben úszva, szállva,
a végtelen térre mered.
És én, mint fenyőt az ága,
úgy átsimítom testedet,
s kezem óvó szorítása
köti majd gúzsba két kezed.
S e cérnazárról jól tudod,
hogy bármikor elenged.
Fond némán körém a karod,
hadd oldódjak föl benned!