Hol volt , hol nem volt , ott ahol a mesebeli kiskakas valóságos szemétdombon túr , erdőszéli háznál igencsak ügyes cica éldegélt: Egérriogató Sámuel.Neve szerénységre vall , mivel nem csupán riogatta az egereket és hozzáteszem: nem is csak a háznál , hanem az erdőben is.
Borús napon három állat tanácskozott a tölgyfák ölelte tisztáson: a medve , a farkas és a róka.Mindhárman megegyeztek abban , hogy macskahúst még nem ettek , Sámuel nevű macskáét meg különösen nem.Abban is egyetértettek , hogy Sámuelt előbb megfogják , aztuán megeszik.Ésszerű sorrend.Abban viszont már erősen eltért a három állat nézete , hogy kit mennyi illett meg majd a macska húsából.
Vitatkozásuk kéretlen tanúja lett a fákon ide-oda ugráló három szajkó.Egy szajkó is pletykafészek , hát még három együtt! Hamarosan ez is , az is értesült az Egérriogató Sámuel ellen forralt tervről , maga Sámuel is.
A cica felhúzta nadrágját , csizmáját , fejbúbjára illesztette darutollas kalapját és bajszot billentett.Utána elkérte a ház urától a pónilovas szekeret , azt , amelyiken kis gazdája , Jancsika , szokott ide-oda kocsikázni.No meg elkérte a kocsiponyvát is , azzal , hogy indul a vásárba.
A cica gazdája , Fejszés Mátyás , nevetett:
- Üres kocsival , pénz nélkül mégy a vásárba?! Kiváncsi vagyok rá mit adnak ott semmiért!
Egérriogató Sámuel ismét bajszot billentett:
- Ha megjövök , megmutatom!
Felült a bakra és gyi , te póni!
Az erdei úton először a rókát pillantotta meg.Ijedtséget szinlelően rákiáltott:
- Jaj , te róka , rajtad a baj! Csudanagy! Száztizenkét vadász körbefogta az erdőt. Jönnek gyorslábú agarakkal , hires rókalyukásó kotorékebekkel! Gyere , megmentelek! Elbújtatlak a szekéren , a ponyva alá!
Megszeppent a róka , felugrott a szekérre és gyorsan magára húzta a ponyvát.
Megismétlődött e jelenet a farkassal , majd pedig a medvével is.Húzta , húzta a szekeret a póniló becsülettel , bár , igaz , ami igaz , amikor már a medve is a szekéren volt , eléggé panaszos ábrázattal.Nehéz volt a dörmögő , aki , persze , most nem dörmögött , meg sem mert mukkani.
Beértek a vásárba.Ott a cica leugrott a kis szekérről , felugrott a póniló hátára és harsány hangon hirdette:
- EVDEM , SAKRAF , AKÓR! GEM KÉGYEV!
Az emberek a szekér köré gyűltek , csodálkoztak , nevetgéltek , tréfálkoztak , ilyesféléket mondogattak:
- Te talán törökül beszélsz?! Vagy megbolondultál?
Ám egy hatalmas termetű , erős legénynek eszébejutott mit játszott olykor gyermekkorában pajtásaival és megkérdezte:
- LOH? ARÁ?
A cica a ponyvával letakart szekérre mutatott.Látta , hogy a legény érti ezt a forditvamondó-nyelvet , vagyis azt , hogy a szavak hangjait hátulról visszafelé kell kiejteni.Meg is egyezett vele a medve , farkas és róka árában.A cica figyelmeztette: KENLÉ , vagyis élnek.A legény kivette ővéből a baltát és tompa végével jókora ütéseket mért a ponyvára.Amikor már semmi sem mozgott alatta , felemelte a ponyvát.Nagy volt az összegyűlt népség csodálkozása a medve , farkas és róka teteme láttán! A legény kifizette az árat , amiben megalkudtak és saját szekerére rakta át a bundásakat.A cica meg elindult , hogy a pénz egyrészén ajándékot vegyen gazdasszonyának , gazdájának , no meg , persze , mindenekelőtt kis gazdájának , Jancsikának.Vett is tulipándiszes kendőt , sokattudó bicskát , Jancsikának pedig a legtöbbet: csodaszép játékhuszárt , igazi bőrlabdát , mosolygós fényű tiretaram trombitát.
Amikor Egérfogó Sámuel hazatért , otthon a meglepetéstől mindenkinek leesett az álla.Ilyen ügyes cicát még nem hordott hátán a Föld! Mennyi pénzt hozott és milyen szép ajándékokat!
Jancsika azóta is kissé fennhordja az orrát , igaz , csak akkor , ha a cicájára terelődik a szó.
Szerinte Sámuel a Föld legokosabb , legfurfangosabb , legbátrabb , legbámulatosabb cicája.Igazság szerint az ő fejére kellene tenni az állatkirályság koronáját , nem az oroszlánéra!