Egy olyan kincs kering körötted,
amit meg sem érdemelsz,
de fényétől az ég fölötted
felragyog és ünnepelsz,
de közben tudod, az életben
csak elvennéd a fényét.
Te némán állsz, s ő fényesebben
ragyog tán minden fénynél.
Egy olyan kincs van karjaidban,
amit féltve tartanál.
Bár a tiéd, de csak titokban,
s tudod, egyszer tovaszáll.
A reménytelen, kínzó jövő,
s az elmúlt boldog napok,
mint egy kínt és gyönyört átszövő
vég, fedik a holnapot.
Egy olyan kincs úszik el tőled,
amit mindig vágyni fogsz,
és az fog hiányozni főleg,
ami mindig csábított;
a szénburok mögött megbúvó
gyémántlélek ragyogás,
ám nem lennél, csak torzan zúzó,
ártó kolonc karcolás.
Egy olyan kincs jár álmaidban,
mit el talán sosem érsz.
De titkon bízol, hogy nem így van,
és ismét önzőn remélsz.
Egy lehetetlen álomjövőt
húzol mohón magadhoz,
ám jobb, hogyha békén hagyod őt,
így tán lelke tavaszt hoz.