Volt egyszer egy nagyon szórakozott vadász. Az is előfordult olykor, hogy majdnem a vadászkutyáját lőtte le a nyúl helyett.

Ment ez a szórakozott vadász az erdőben. Találkozott egy medvével, de annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy a medvét favágónak nézte. Még oda is köszönt neki, és jó munkát kívánt. Közben leesett a kalapja, de azt sem vette észre.

Amikor a vadász elment, a medve felvette a kalapot. Forgatta egy darabig, azután eldobta. A medvék nem hordanak kalapot.

Egy bokor tövében icipici nyulacska aludt. A kalap ráesett és egészen betakarta. A nyulacska fel sem ébredt álmából. Később kinyitotta a szemét, de a kalap elfedte előle a napvilágot, így azt hitte: éjszaka van. Aludt hát tovább.

Később megint felébredt. Korgott a gyomra. Körülötte minden sötét volt.
- Még mindig sötét éjszaka van, - gondolta a nyulacska - pedig már reggelizni szeretnék!

Ekkor felhangzott a nyuszimama hangja:
- Nyuszimuszi! Reggelizni!

Nosza, akkorát ugrott a nyulacska, amekkorát csak tudott. A kalap felrepült egy bokor tetejére. Egyszeriben világos lett a világ a kis nyulacska körül.

- Mamikám, - dicsekedett a kis nyuszi - elrúgtam magamtól az éjszakát!

A nyuszimama mit sem tudott a kalapról. Azt hitte: álmodott az ő kis csemetéje. Odanyújtott neki egy káposztalevelet, és mosolyogva hozzátette:
- Ha elrúgtad, sose bánd! Ezért a finom káposztalevélért érdemes volt...