Kényes cicáról meséltem már, de a Világ Legkényesebb Cicájáról, Pirosmasnis Amalindáról még nem, pedig érdemes.Nem akárki volt e cica: Szúrósszemű Károly király egyetlen leánygyermekének, Katalinkának egyetlen és rajongón imádott cicuskája.Kényeskedhetett kedvére: még szolgája is volt, egy törpekislány.Ha a tejszínhab nem volt eléggé cukros-mézes: bele sem dugta finnyáskodó orrocskáját.Ha a sonkaszeleteket nem vágták tökéletes egérformájúra: meg sem kóstolta.Ha kék színű selyempárnát hoztak neki, arra tegye gyönyörű fehérszőrű bundácskáját, így nyávogott elutasítóan:
Kék, , kék, kék…
Meddig nézzem még?!
A törpekislány gyorsan kicserélte a párnahuzatot sárgára, de akkor meg így méltatlankodott a cica:
Sárga, sárga, sárga…
Ki a csuda várta?!
Egeret fogni nem volt hajlandó ez a cica, csak ha az egeret előbb megfogták neki, illatos habfürdőben megfürdették, utána pedig kioktatták: ne fusson túl gyorsan Amalinda elől, mert az cicafelségsértés.Persze, az ijedt egér gyorsabban futott a megengedettnél.Amalinda meg is büntette: nem volt hajlandó rátenni pracliját az egér farkincavégére.A kis kerekfüleske megszégyenülten, csalódottan bújt be az egérlyukba.Legalábbis az udvaroncok véleménye szerint.
Egyszer viszont az történt, ami addig még nem.A törpelányka sétálni vitte Amalindát a királyi erdőbe.Ott hatalmas, agyaras vaddisznó röffent elébük.Csak kiváncsiságból ugyan, de ezt sem a törpelányka, sem Amalinda nem tudta.Megijedtek, futni kezdtek.A lihegés végül megállította a törpelánykát, körülnézett: hát Amalinda sehol! Telekiabálta a fél erdőt, de sehonnan sem jött cicaválasz.Hű, mi lesz most?!
Hazament a törpelányka.Rettentően félt, hogy őt hibáztatják majd, elkergetik a palotából vagy még ennél is rosszabb lesz a lesz! Előadott hát egy történetet a cicát felfaló farkasról.A farkast "A három kismalac" című közismert meséből vette, de a malacokat otthagyta a mesében.
Siratta a cicát Szúrósszemű Károly király, mégjobban a felesége, de hogy mennyire bőgött-bömbölt leányuk, Katalinka, az el sem mondható!Harminc vadász három hétig kereste a bűnöst farkast, de nem találtak se bűnöst, se ártatlant.
Ám mi történt a cicával - valójában? Befutott az ijedt Amalinda a tövisbokrok közé, ott meg beleesett a vadorzók által medvének kiásott verembe.A verem falán omlós volt a föld, képtelen volt felkapaszkodni rajta.Sírt, nyávogott, de madárka nemigen szánja meg a cicát.Odajött egy őz, de az is csak lebámult rá nagy szemekkel, utána elment.Megjelent a kiváncsi vaddisznó, az, amelyik megrémítette őket.A vaddisznó furcsálta a pirosmasnis cicát és , mielőtt otthagyta volna , rosszallóan így röfögött:
- Röf-röf! Manapság mindenféle népek idejönnek az erdőbe! Nyivákolnak, divatoznak. Nem jó nekik a bevált régimódi módi. Akárcsak ennek ott lent! Ez az erdő már nem az az erdő, ami egykor volt!
A sok segítségkérő nyávogástól elgyengült a cica, berekedt, már csak cérnahangon cicongott.Ráadásul olyan éhes lett, hogy a vasegeret is megette volna.
Kis bajra nagy baj, hát sohse jön a hejehujahaj? No, várjuk ki a végét!
Keménykarmú Kázmér vadmacska volt, vadkandúr, de azért olyan, aki tudja hova durr! és hova nem durr!
Meghallotta a a nyöszörgő cicahangot. Ki lehet az, aki ilyen keservesen gyenge hangon nyivákol, minden erdei cica szégyenére?! A hang nyomán odaért a veremhez, lenézett, hát mit lát annak mélyén? Szépséges cicuskát, piros szalaggal a nyakában!Első pillantásra beleszeretett, így igen kedvesen nyávogott le neki:
- Mit parancsol onnan lentről a Cicaszépségek Szépsége, Királynője, hódolójának, Keménykarmú Kázmér lovatlan lovagnak, ezen erdő urának, vagyis nekem?!
Felpillantott a verem mélyéről Pirosmasnis Amalinda és nagyot dobbant kis cicaszíve.Fentről egy igazi hős lovag, igazi erdőúr kandúr néz le rá! Megtetszett neki csudamód, de gyorssegélyként csak eleséget kért a kedves vadcicától.
- Ahogy parancsolja, Szívem Cicakirálynője! - készségeskedett Kázmér, de magában arra gondolt: neked jön az eleség, te meg leszel feleség. Az enyém!
Mit szaporítsam a szót, vagyishát a betűbarázdákat? Nem válogatott, nem kényeskedett már Pirosmasnis Amalinda.Megette a habdürdőt sohase látott erdei vadegeret, elhált a kandúr által lecsúsztatott száraz fűcsomón.Kázmér meg addig lökdöste a verembe a száraz ágdarabkákat, amíg az nagyobbrészt megtelt.A hiányzó kisebbik részt Amalinda egy cicakirálynőtől elfogadható, sőt dícsérendő ugrással pótolta, - és máris kint volt a veremből!
Jól érezte magát Amalinda az erdőben, Keménykarmú Kázmér lovag faodú-lakában.Hamarosan hat gyönyörű kiscicát szült.A három fiúcica inkább a lovagra hasonlított, a a három lánycica inkább Amalindára, de ezen nem nyávogtak össze! Éltek békességben, cicaboldogságban.Amalindának viszont olykor nagyon hiányzott a királykisasszony, meg a törpekislány.Szerette volna újra látni őket, de nem hagyhatta magukra a kiscicákat.Egy jótündérke, úgy látszik, mégis kitalálta gondolatát.A király Katalinka születésnapján nagy ünnepséget rendeztetett az erdőben, evéssel, ivással, ökörsütögetéssel, hordócsapolgatással, zsákbanfutással,meg más ünnepi bolondságokkal.Szúrósszemű Katalinka mégis kicsit búsan üldögélt aranydíszes sátrában.Arra gondolt: de szép ajándék volna, ha cicája, Pirosmasnis Amalinda, feltámadna!
Amit születésnapjára kapott, mindent odaadna érte…
Ebben a pillanatban megjelent a cica és méghozzá - hat kiscicával!
Ezer malacköröm, most jött meg az öröm! Katalinka a cicát ölelgette, símogatta, a király pedig intett az egyik apródnak, hozzon lúdtollat, szedertintát, papirost.Írásba foglaltatta: Keménykarmú Kázmér lovagot kinevezi herceggé és megtiltja minden vadásznak, hogy valaha is rá vagy utódaira puskát emeljen.Megparancsolta továbbá, hogy minden tizedik elejetett nyúl és fácán az újdonsült herceg bájos feleségét illesse.
Jó helyre került ez az utóbbi kiváltságjog is, mert az egykor világszép, de világkényes cicából olyan helyre kis cicaháziasszony lett, hogy csak na!