Nem könnyű meghatározni, hogy mi a giccs. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint: "Olcsó hatás(ok)ra törekvő, felszínes, érzelgős, gyakran hazug mű." A tömegek általában igen fogékonyak a giccsre. Ez érthető, mivel a legtöbb ember - akár Magyarországról van szó, akár a nagyvilágról - szellemi szintjének a giccs felel meg, akár tagadjuk ezt, akár nem.

Ünnepek táján, így például karácsonykor, a giccses alkotásokra való fogékonyság még szembetűnőbb, mint máskor. A giccs majdnem mindig káros, ha nem is minden giccses termék egyformán az. A főbaj, hogy a rossz ízlés mögött rossz, vagy többé-kevésbé hibás eszmék, legendák, múltból átörökölt megtévesztések, semmitmondó közhelyek vannak. Sok esetben politikai vagy ideológiai eszmék, amelyeknek magva az örökölt - és egyúttal már giccsessé torzított - hazugság. Esetleg olyan hazugság, amely az idők folyamán teljesedett ki, vagy vált azzá.

Egy politikai beszéd, vagy ilyen tárgyú írás akár remekmű is lehet, de ilyennel manapság szinte sohasem találkozunk már, csak olcsó hatásokra törekvő, hazug változatával. A giccsel. Irodalmi köntösben például a "hazára", "hazafiasságra" való hivatkozás manapság szinte mindig giccs, különösen, ha szerzője versnek szánja. Versben ugyanis sokkal nehezebb hazudni, mintb prózában.

A giccs uralkodik a jó ízlés felett, diktátorként. Ebben jelenleg a társadalmi rend (a kapitalizmus) is hathatósan segíti, többek között elsősorban azért, mert jó ízlésű, gondolkodni képes tömegekre ennek a társadalmi rendnek nincsen szüksége (haszonélvezői uralmukat ilyen tömegek felett csak költségesebb módon tudnák fenntartani), de nem lényegtelen Profitisten azon szempontja sem, hogy a giccs - valamilyen formájában - könnyebben eladható, mint az értékes alkotás. Elég ha az amerikai giccs-filmek, "bestseller" könyvek áradatára gondolunk, de természetesen a giccsre való nevelés már kora gyermekkorban elkezdődik. A magyar piac (mint az egész európai, és nyilván a világ sok más földrajzi táján is ugyanez a helyzet) tobzódik a mammutvállalkozások giccses mesetermékeiben.

A hangzatos szavak az "esztétikai nevelésről" szépnek tűnhetnek ugyan, és nem állítható, hogy - elsősorban a képzőművészetben - olykor nem születnek értékes alkotások is, de Magyarországon (és a nagyvilágban) ami igazán érvényesül: a giccsre nevelés. A giccsre nevelésnek ebben a kis országban is nagy hagyománya van, gondoljunk csak az "állami ünnepek" hivatalos rendezvényeinek túlnyomó többségére. Sajnos, az, aki lát, látja: e téren sincsen remény kedvező változásra.

(2009)