Az emberek furcsák, az álmaik szépek.
Állandóan rettegnek, valamitől félnek.
Keresik az újat, de tartanak tőle,
Félve tekintve a homályos jövőbe.

Telnek el órák, szaladnak a percek.
Hiába várod, most sem jön a herceg.
Magadban búslakodsz, elemzel némán,
Emészted magad, gyakorta a témán.

Érzések, vágyak. Szétfeszítő árnyak.
Körül lengnek, megpörgetnek, fájnak.
Tetteket követelnek, egyre-egyre nőnek
Más alternatívát adva a jövőnek.

Láthatod az életet, szebbnek, jobbnak,
Nem az a fontos, mások mit gagyognak.
Lehetsz te egy bátor napsugár,
Aki a komor felhőkből a földre kandikál.

Mint egy meleg tavaszi szellő,
Fáról-fára egyenként szökellő.
Gyorsan átszalad, hat a vágyakra,
Virágokat varázsol a kopasz ágakra.

Ha boldog vagy édesek a terhek,
Az életedben bárhol is hevernek.
A boldogságért olvass a nyomokban,
Mert elbújik, mint kavics a homokban.

2009.12.20.