December van és a télnek,
se híre se hamva,
hózápor helyett
napocska mosolyog arcunkra.

Összekeveredett a
tavasz és a tél,
sétára csalogat
a reggeli napfény.

Lekerült a nagykabát,
szekrényben a csizma,
napszemüveg, zakó
kerül elő újra.

Égbolton a hófelhők
már régen tovaszálltak,
helyettük a kék ég
utat csinált magának.

Kizöldült a mező,
nyilnak a virágok,
föld alól a tulipán,
előbújt minálunk.

Napsugár melege
az ablakon áthatol,
mintha kezed érintését,
érzném arcomon.

Behunyom a szemem,
mert eszembe jutottál,
te vagy az egyetlen,
ki szívemben maradtál.

Kiadtam neked,
hogy elfoglald a helyet,
mely oly régóta
üresen állt idebent.

Van már lakója,
a magány elillant,
arcomon az öröm
megint felcsillant.

Tavasz a télben,
melegség a szívben,
ha tudod hogy szeretnek,
az boldogság a lelkednek.