Karácsony. Füttyszó, kint. Arany havon,
rigócsőrökből. Múltból. Hallgatom.
Csizmás este. Visszajönne, lehet,
ha úgy kérném, mint vágyuk, gyermekek...

Dehogy jönne! A polcokon halott
könyvek. Siető óra. Hallgatok.
Fenyőn táncos fényszoknya. Kint sötét,
s hóköntösön fütty arany könnye ég.

Nem jön, mi volt! Júdásezüst nevet
csillagokon: ó, piros gyermekek!
Sok minden más volt. Szerényebb, de jobb.
Hány szív élt még, - s később eldobogott!

Semmi sem kell már. Ami kellene...
Lehetetlen. Lábujjhegyen mese,
ha jönne bent, s kint csizmában az est...
S egykori szó, mely igazat keres...

Az igazat? Játszó legenda leng.
El-eltakar bújócskát, végtelent.
Fényszoknya ring. Gyönyörű Csillagom!
Szívem színét én el nem takarom.

Széthulltok majd: karácsonyest, idő, -
megszületőt keresztre feszítő...
S Idő, elhozod piros gyermeked,
ki nem jászolban: szívben született.

(2009)