Nagy a júliusi hőség, de Apám kertes házának vastag téglafalai mögött hűvösebb van. Apám nemrég került haza a kórházból. Életét részben a gyógykezelésnek köszönheti, de, meggyőződésem, korántsem csak annak. Feleségem, Gizike, valamint sógorom, becenevén Niki, nap mint nap ápolták, etették, itatták, tartották benne a lelket.

Nagyon is elgondolkoztató, hogy mennyire hiányzik az átlagos Hungarian kórházakból az ápolás, pedig - főleg idős betegeket - gyakran csak a kettő együtt menthet meg. Apám valószínűleg nem teljesen vétlen kórházba kerülésében. Nem csupán betegjogok vannak, hanem "betegkötelességek" is.

Az "átlagos beteg" utóbbiakból, így a gyógykezelésre előírtakból, otthon nem tart be mindent. A betegnek joga van némi türelmetlenséghez, de Apám ezt gyakran túlzásba viszi, ingerülten parancsolgat, mintha ő lenne az orosz cár /persze, a bolsevik forradalom előtt/.

Nem "átlagos beteg" viszont szellemi frisseségének őrzésében, hanem művész. Német és francia költőket fordít, csak saját örömére, de magas szinten. Verseket is ír. Ha egy-egy esemény megrázza-felrázza, mint Anyám halála, akkor ezek, szerintem, az általa fordított klasszikusokénál nem rosszabb költemények. Formailag más versei is ügyes írások, ezeket azonban nem sorolnám oda az előbbiekhez. Évtizedek óta megjelenő, sokszorosított családi lapunkban, persze, utóbbi verseinek is helye van. Apám ezen a vasárnapon jobban van már, de még inkább össze kell szednie magát, áttérni egy "alkalmasabb filozófiára".

A meleg miatt nekem is "össze kell szednem magam", hogy elinduljak e júliusi nyárban, és volt-júliusokban, kicsit mérlegre tenni utak és álmok egykor végtelennek hitt, de mára szívsajdítóan véges világát. Azt írom, hogy "szívsajdítóan", és ez igaz is, de mivel nem először csinálom, nagy a rutinom e mérlegretevésben. Minden évszak lehangoló már, de egyben mosolyra is ingerel a felismerés: nincs út, nincs álom, nincs világ, - csak a Bizonytalanság létezik. Meg a gőgös, istenített Érthetetlen. A mátyásföldi "Corvin Mátyás Gimnázium"-nál visszaemlékezem arra a fiatalra, aki már akkor bölcsebb volt a felnőttek világánál, mert azt is látta: mi a fenének kell egy gimnazistának, ha nem készül műszaki pályára, a másod-, vagy pláne magasabb fokú, két vagy többismeretlenes, gyökös egyenlet megoldásának tudománya? A tananyag-halmozás nem tesz jót, még az irodalom terén sem. Vizsgázó egyetemista diákjaim gyakran próbálom egy-egy irodalmi művel a helyes szakmai válasz felé terelni, de kiderül: Adyról, József Atilláról és más költőkről, írókról, érettségi ide, érettségi oda, négy év után már annyira nem tudnak semmit, hogy az - értelmes embereknek - rögtön jelezné a középiskolai oktatás teljes kudarcát. "Aki sokat markol, keveset fog" - a közmondás ezen a területen nagyon is igaz, - ha más markolásokra nem is.

A Szilas-patak partjának egyik részén lekaszálták a füvet, de a Naplás-tóhoz közelebb esőnél vállig ér a gaz. Nekem viszont ez az elhanyagolt növényzetű rész tetszik jobban. Egyik helyen gyorsan elúszik a vízben négy-öt halacska, de másutt halakat nem tudok felfedezni. Lehet, hogy színük egybeolvad a meder színével. Különös szitakötők jelennek meg itt is, ott is, mintha lepkék volnának, de nem azok. Szárnyuk alul erős zöld, felül fekete. Miért nem vettem észre eddig ezeket a zöld-fekete lényeket?

Ja, igen, utak és álmok. Közben elment a kedvem, hogy ezeken tűnődjem, de hív a költői kötelesség. Ám gyorsan és igazságosan elintézem a dolgot: utak, eddig, sohasem voltak, se nekem, se másnak. Az álmok tetszenek, de mi élteti őket? Valóban szükség van rájuk? Különben is: ebben a piacgazdaságnak nevezett kapitalizmusban aratott teljes győzelmet a "materializmus". Igen, most történt ez, nem a Rákosi-korszakban. Ma szinte mindenki, hívő, nem hívő, kizárólag csak az Anyagban hisz, azért kapkod, csal, álszenteskedik, aljaskodik, öldököl. Sohasem volt annyi "materialista" /ha nem is egészen a Rákosi-korszakban használt értelemben/, mint most.

Én, persze, kivétel vagyok, különc eszmei arisztokrataként, "humánus Robespierre"-ként. Nekem az Álom, a Szépség, a Becsület a fontos. Az fontos, ami nincsen, - és belátható időn belül nem is lesz, sehol. Az a Nincs fontos, amely még így is, nemlétében, többet ér a most dicsőített Van-nál.

Mi volt Szép a Múltból? Eszembe jut "Egy-egy fa..." c. versem /ezek nem azok a fák, amelyek rámdőltek!/. A vers felvillanó részletén elmosolyodom:

...csak Hercegnőm volt Szép, - és szép, ha hű
tokból kiszáll aranyláng-hegedű,
és szólni kezd, és hangjára a könny
fényvisszacseng, melengető öröm,
majd Égen Csillag, szívpirosa még
elalvás előtt mond remény-mesét...

"Csak Hercegnőm volt Szép". Igen, csak Ő. Ám mosolyognom kell, mivel ez a "csak" korántsem kevés...

(2006)