Üldöztem Őt a legmélyebb pokolig,
Hogy szerelmemet kínozzam őrjöngésig,
Kinyújtottam karomat, durván falhoz taszítottam,
Majd a futástól zihálva Magamhoz szorítottam!
Zsíros haját keményen, hörögve, és haraggal markoltam,
Megragadtam és felém fordítottam, gyűlölettel hangomban ordítottam:
- Csak egy ribanc vagy, hazugsággal csókoltad ajkam,
Utolsó vagy utolsók között, ostoba voltam hogy hagytam,
De megbosszulom, nem eresztelek,
Kioltom undorító életedet!

Vérző szemével Rámnevetett, arca vicsorba torzult,
Gyűlölve is epekedtem Érte, túl régen Belém bújt,
Dühömmel viaskodva továbbra is kívántam,
Megölni akartam, bár a halálra Én is rászolgáltam!
Változni kezdett megint, kívülre került ami benne volt,
Az összes belső genny és mocsok, mintha ezer holt
A testéből kikívánkozik, szabadulni akarna,
Pórusaiból feslett fel összes mocska!
Átváltozott a némber, szívem egyetlen szerelme,
De csak olyankor, amikor tudtam: őszinte!

Hányszor megtörtént: arca oszlani kezdett, teste újra férges,
Szeme, nyelve fekete lett, bőre érdes,
Vigyorrá lett végül torz vicsora,
Rosszabb volt mint az ördög ezer pokla!
Kívül újra olyan lett, amilyen belül: ocsmány és démoni,
Groteszksége taszított volna- de a lelkem adtam neki,
Élvezte a helyzetet, úgy kínálta undorító testét,
Arcát végignyaltam: kívántam a lényét!
Meg akartam ölni, lelkemből kitaszítani,
De Ő is tudta: Neki nem tudok ellenállni...

Rút volt és mocskos a nász, halandó nem élt ilyet:
Önszántamból egy démon-hullával egyesíteni testet,
Élvezni ahogy uralkodik, elpusztít és megnyomorít,
Ahogy Rajtam kéj és undor egyszerre vonaglik!
Karmával sértette már húsomat, együtt ziháltunk,
Lábaival körbefont- végére járt már táncunk,
Hosszú, fekete nyelvével fülembe nyalt, -Még találkozunk,
És ha igazán akarod, végleg elszámolunk!
Azzal vonaglott egyet, kiszenvedett,
Mire végeztem, szeme már a távolba révedett...

Ahogy megígérte, úgy nem hagyott el sohasem,
Vele józan eszemet a lelkiismeretemmel kefélem,
S bár megölni még azóta sem tudom Szerelmem,
Végleg megszabadultam egy fájó gondolattól:
Hogy együtt élvezünk- de sosem ugyanattól...