Hol volt, hol nem, volt egy legény: Kiskoma János. Az iskolában még viccelődtek vele, hogy “Hová menjünk, kiskomám?!”, de amikor kikerült az iskolapadból, már nem, mert erős legény lett belőle, tiszteletet parancsoló.
Ment ez a János, kukoricát kapálni. Egyszercsak nyöszörgést hallott. Fülelt, fülelt: honnan jön a hang? Kiderült: az útmenti kútból. Belenézett János a kútba, visszanézett rá valaki-valami. Először kecskének hitte a szarvak után, de amikor egy letört ág segítségével keservesen kihúzta, látta: behemótnagy ördög, kétszer akkora, mint ő! Miként került ez a kútba?!
Elmondta az ördög, nem tagadta: a pokolba akart vinni valakit, de az a pokolravaló, amikor ő lehajolt, hogy vizet merítsen a mélyből, belelökte őt a kútba! Most helyette kihúzóját, Jánost viszi majd abba a tüzes világba.
E hálátlanság nem esett jól Jánosnak, habár, gondolta, igaz, ami igaz, nehéz hálát várni egy ördögtől. No de mégis! Sok, ami sok! Eszébe jutott a közmondás: “Többet ésszel, mint erővel!” Így szólt az ördöghöz:
- Dícsérem azt a feneketlenül fenenagy eszedet, úgyis szerettem volna már látni azt a Pokolországot! Ám miért cipelnél a hátadon, mint a többi ördög teszi az ilyesmit? Gyere velem! Otthon van egy talicskám, abba beleülsz, én tollak, úrként utazhatsz, csak az utat kell mutatnod, merre.
Tetszett az ördögnek, hogy dícsérik az eszét, még jobban, hogy nem neki kell cipelnie Jánost, hanem az tolja majd őt talicskán. Lám-lám! Ilyen fínom, udvarias ember is van a Földön, mint János! Ilyennel még nem találkozott eddig…
János leültette az ördögöt a konyhában, elébe tett egy nagy üveg körtepálinkát és azt mondta:
- Én megyek előkészíteni a talicskát, te addig iszogass, de nekem is hagyjál ebből a pokoltüzes italból!
Az ördög nem azért volt ördög, hogy meg ne igya a pálinkát az utolsó cseppig, de ezt János előre sejtette. Félig teletöltötte a talicskát erős ragasztóval, utána ment vissza, az ördögért. Az már akkor pálinkásan pántlikázta a macskát, de a macska sem maradt tétlen!
A talicskába csüccsent ördög nem tudott felállni, egyrészt pálinkás állapota, másrészt a ragasztó miatt, de ezt egyelőre nem bánta, sőt, helyeslően bólintott amikor a legény tolni kezdte a talicskát.
Tolni tolta, de időnként meglökte és ördögöstül szabadjára engedte. Mindig tüskebokroknál. A tüskebokrok, úgy látszik, nem nagyon kedvelték az ördögöt, mert igen szúrkálták, karistolták, karmolászták. Igaz, az ördög is ezt tette a sündisznósan disznó bokrokkal, de az ördög bőre sokkal, de sokkal jobban bánta a dolgot!
Betolta János az ördöggel telt talicskát Kiskucsma városba, ott is az éppen tengersok néppel nyüzsgő vásárba. Jól kieresztette a hangját:
- Ördögöt vegyenek! Ö-ö-rdögö-öt vegye-e-nek!!
Jöttek a népek, bámultak, ámultak, hüledeztek, ijedeztek. Nézegettek körbe-körbe: ki olyan bolond, hogy ördögöt vegyen?! Mindenki örül, ha az ördög békén hagyja!
Nem mindenki gondolkozik viszont úgy, ahogyan majdnem mindenki. A közeli vár ura, Mohósasszem báró fejébe szöget ütött az ördögvásárlási lehetőség. No, ha neki igazi ördögszolgája volna, azt vitethetne el vele a pokolba, akit csak akar! Ez volna ám a pokolian hatalmas hatalom! Övé lehetne a fél ország… Alkudozni kezdett a legénnyel, meg is állapodtak kétszáz aranyban.János átvette a pénzt és a báró fülébe súgta:
- Ne felejtse el, Báró Uram, keményen kell bánni ezzel a szarvas fickóval! Ellentmondást nem tűrő hangon parancsoljon neki ezt-azt, ha pedig tunyáskodik, nevezze tyúkagyú ostobának. Az használ! Kicsit beleragadt a talicskába, az úrnak adom hát a talicskát, ráadásnak.
A báró otthon odakötötte a lovát az ördöghöz, a ló nagyot rántott a sátánfin és az máris különválasztódott az egykerekűtől. A báró rögtön ráparancsolt az ördögre: ellenlábasát, Mindenlébenkanál grófot vigye a pokolba, de tüstént!
E parancs óta senki sem látta sem az ördögöt, sem a bárót, azaz a szakácsnő még vetett rájuk egy pillantást a várkonyha ablakából és később mesélgette, hogy a báró az ördögön lovagolt, de az ördög ugyancsak önfejű ló, mert nem arra vitte lovasát amerre az menni akart.
Tekintettel arra, hogy a báró álnok, kegyetlen, gőgös és durva gazemberféle volt, a sors furcsa fintoraként pokolba viteléért ugyancsak sokan tartoztak hálával a hálátlan ördögnek. Vagy inkább a legénynek, Kiskoma Jánosnak?