Volt egyszer egy birodalmi király, feleségével és nagy bánatával: nem volt gyermekük. Időnként ezért örökbefogadtak egy-egy nyomorult országot pacifikálásra, mint például azt a kedves kis Birakberakbarakkot is, amelyik oly szépen stratégiált, de már szegény Bundababaruandát nem, pedig az is miket csinált! Miket? Nem is írom ide, mert mindjárt elbúcsúznak írásomtól szegény gyenge idegzetű demokrataolvasóim, akik a nagy tömegmészárlás látványát még elviselik valahogyan, mivel azokat a nagy tömegű marhákat is, ugyebár...de nem bírják elviselni a nyersen véres nagy igazságokat.

No szóval, inkább térjünk vissza a királyi családhoz, ahol a szülők nagy örömére leánygyermek született. Ez alkalommal meghívták a királyi család minden milliárdosát a Jó- és Szerencsekívánságok Mammutcégtől és jókívánságaikért kifizették aprópénz helyett nagy bankókkal, persze, a közpénzből, mert a király azt egyrészt sajátjának tekintette, másrészt nem volt olyan hülye, hogy tényleg a sajátjából fizesse. Ám beütött a baj: a hetedik nagybácsi Cselescica nevű unokáját a Tündérboszorkány Kft.-től kifelejtették. Az viszont nem tudta elfelejteni a kifelejtést és igen cifrákat kívánt az egyelőre még ártatlan újszülöttnek, amit csak enyhíteni tudott egy vezérigazgatói poszt fejében a tizenharmadik bűbájoskodó családtag: orsóval való ujjbaszúrásra és ezt követően a leány 18 éves korától királyficsókig tartó százéves álomra.

A gyermek neve eredetileg Csiperke lett, de a Nikkelblikkel nevű bulvárlap költői lelkű főszerkesztőjének javaslatára pár nap múlva Csipkerózsikára keresztelték át, főpapi segédlettel. Ebben a birodalomban könnyen ment ez, mert éppen sok mindent egyre-másra átkereszteltek, így a Kutya utcát Macska utcára, a rabságot szabadságra, az embertelenségi jogtalanságokat emberi jogokra, a mammutcégek mammutmanipulálási manővereit népakaratra, a válogatott cigánylegényeket pedig... no nem folytatom a felsorolást, térjünk vissza Csipkerózsikához!

A jókívánságok majdnem mind bejöttek: a türelem (Csipkerózsikát elviselni tényleg sok türelem kellett!), a jóság (még angyali jóság is alig-alig volt elég ehhez a leányzóhoz), a szorgalom (egész szolgahad szorgos munkája kellett ahhoz, hogy a szétdobált dolgokat helyére tegye utána) és így tovább... A százéves álom jeleinek vélték egyesek, hogy a királykisasszony sokat szunyókált, amikor nem csetepatézott vagy szende képpel csetepatézásait letagadta, szóval, mit tagadjuk, lusta volt, mint a dög (már bocsánat ezért az igaz, de kissé naturalista kifejezésért). Egyébként ő lett volna az első királykisasszony, aki saját munkájából is megélt volna, mivel a Nikkelblikkel nevű bulvárlap fizetett volna a leány bugyiban és bugyi nélkül bemutatott testbemutatásaiért, de a tényleg fenségesen gyönyörű királykisasszony ezt önzetlenül, tiszteletdíj nélkül bocsátotta a Nikkelblikkel rendelkezésére.
Mindössze egy kis piszkolásdíjat kért olykor, ilyenkor a lap a leány szépségversenytársai közül a megnevezettet kissé le...Azt gondolják, kedves és kedvetlen Olvasóim, hogy ez nem volt túl erkölcsös a szépséges királykisasszonytól? Meg kell jegyeznem: abban a birodalomban ezen senki sem lepődött meg, mivel már azt sem tudták, hogy mi a csuda is az az erkölcs.

Nem csak gyönyörű volt Csipkerózsika, hanem hűséges is. Igaz, mindig máshoz volt hűséges és nem túl sokáig, de ne csűrjük-csavarjuk a szót! A hűség az hűség, ha csak időlegesen állomásozik is ott a szívben. Mondhatnék erre számos példát egy közelibb országból is eleget, nagy nevekkel, elegáns minihűségekkel, álszent pofikákkal, - de minek?
Csipkerózsikánál a baljóslatú jövendölésből sok minden megvalósult 18. életéve előtt is, ha némileg másképpen is. A palotában és a palota környékén már majdnem mindekit megszúrt egy orsóval, de azok nem estek százéves álomba, hanem kényszeredetten vigyorogtak, majd pedig a káromkodás bűnébe estek, de utóbbiba már csak szűk családi körben, otthon. Ugyanis már a király elődei is kissé kiszámíthatatlanok voltak, ez a mostani a hadseregét rakta be az örökbefogadott országba, de az előtte való királyok között volt olyan, amelyik egészen mást rakott be és egészen máshová.... Ki tudja, hogy melyik volt nagyobb élvezet?

Csipkerózsika életkora vészesen közeledett tizennyolcadik évéhez és megjövendölt százéves álmához. A király neszét vette derék hírszerzői révén (azok nem olyan csúnya ügynökkémek voltak ám, mint azok a jelentgető gaz kutyafülű háromperhármasok, hanem a Becsület Szent Cowboylovagjai!), hogy egy királyfi közeledik a kastélyhoz, neve Pista, de nem terrorista (angolul Steve, de semmi rosszat nem teve), irtó gazdag és fenemód jóképű. Gondolta: itt a jó alkalom, hogy rossz leányától megszabaduljon. Megrendeztetett hát egy kis színjátékot (tüzijáték nem volt benne, az kellett örökbefogadott országfiának, Birakberakbarakknak), amelynek során Csipkerózsika alvást színlelt a toronyban, ahol a királyfi (ugyan nem lévén tudatában szerepének, így őszinte szekszvággyal) megcsókolta. A csókra Csipkerózsika szendén bájos felébredést mímelt. Még aznap megvolt a pompafényességes hegyen-völgyön lakodalom. Házasságot ugyan nem kötöttek, hogy könnyebb legyen elválni, ha megunják egymást, de szoros élettársi kapcsolatban éltek, ameddig meg nem haltak. Vagy nem is olyan szorosban és nem is olyan sokáig? No ennek már ördög a megmondhatója, mert istennek nincs ideje odafigyelni efféle apróságokra, - bízzuk hát rá mi is ez ügyben a történelemhamisítást azokra a tudós történészszolgákra! Az a lényeg: itt a vége. Azt kérdezik, Olvasóim, hogy minek van itt a vége? Hát Önök, kis csacsik, nem tudják? Sok mindennek: becsületnek, erkölcsnek, jóízlésnek, őszinteségnek...no és ennek a tényleg-így-történt mesének is. A módosított mese jobb volt? Kétségtelen, de én már csak ilyen vagyok, ragaszkodom az eredeti igazi igazságához, - még akkor is, ha az rosszabb annál a bögyösbugyutácska-limonádécska változatnál!