Fáj a hátam. Az élet is fáj. No meg az is fáj, hogy az ország és népe mivé lett, de praktikus okokból előbb a hátfájással foglalkozom. Az élet ugyanis makacsul ostoba. Az ország és népe viszont az élet cinkosa, még csak nem is a Babits-féle szelídebb értelemben ("mert vétkesek közt cinkos, aki néma"), hanem gyakran a lármásabban.
Rászólok a hátamra: " Ne fájj, te! Én nem vagyok olyan érzelmes, mint az Árpád. Nem az a kacagányos-buzogányos vitéz, hanem a Tóth, aki így írt: "Kicsordul a könnyem. Hagyom." Én nem hagyom. Hagyd abba, nem érek rá veled törődni!
A hátam már ismer engem. Születésem óta, de talán még előbbről is. Tudja, hogy nem csak ő gerinces, hanem én is. Gerincesen fáj egy ideig, de, miután látja, hogy nem törődöm vele, abbahagyja. Bölcsebb, mint az Inkvizíció!

Most az élethez fordulok, megkérem, hogy ne fájjon. Az élet azonban kutyába sem vesz. Igaz, nem vagyok hasonló azokhoz a hűtlen kutyákhoz, akik... de azért legalább kutyába vehetne ebben a kutyaéletben, kutya egy világban! Ám nem foglalkozhatok vele tovább, mert most meg a térdem kezd fájni. A bal.
A jobb térdem nem fáj, sőt, ujjong, diadalmasan néz át a balra. Még gúnyverset is költ, úgy érzi, hogy erre kötelezi a köteles kötelesség, a címe: "Bal balta dal":

Jobbra szavazz, mert fáj, ha balra!
A jobb jóságos, ártatlanka!
A veres bal baltáját rejti...
Ő az Ördög! Hát verd ki, verd ki!

Nem fogadok szót a versikének, de nem azért, mert bízom a bal térdem megtérésében. Más oka van a szót-nem-fogadásnak: tudom, hogy a jobb sem jobb, csak szeret stréberkedni. Ám azt, aki éber, nem téveszti meg egy ilyen...stréber! Engem legalábbis nem, még akkor sem, ha a többi 9999999-et igen.

Tényleg, most a jobb térdem is fájni kezd. No bégyütt a francia forradalom jelszavából az "egyenlőség". A szabadság még nem jött be, csak azon túlontúl liberális változata, amely szerint minden testrészem szabadon fájhat, ha akar. Ha nem akar, még akkor is...

Feddő szavaim hallatán és megvetésem láttán hátam, bal- és jobb térdem egy időre abbahagyja a fájást. Az élet nem hagyja abba, de védőügyvédje rámutat: nem tehet róla, mert az ilyen élet nem is élet. Az életnek nem nevezhető élet megfogadja Ady istenes tanácsát: "Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, / Üssön csak, ostorozzon."
Zöld ágat nem hoz a ménkű sok zöldséghez, ostorozása viszont hamarosan bekerülhet a Rekordok Könyvébe. Utóbbiban a társadalmi rendnek nevezett közrendetlenség is segít neki. Üt, ostoroz, csak nem azokat, akiket kellene. No miként szokta...
Ámde vigasztalódjunk! Mindjárt itt a Karácsony. Jön a három király. Kissé másfajták mint a legendabeliek és a lelke mindegyiknek szerencsésen szerecsen. Egyik elkér aranyat marékkal, a másik nem hoz tömjént, de elviszi a vasfazekat. A kisded és mamája jászolban való ingyenes tartózkodásának idejét a szent jogállam meg erősen és jogerősen lerövidíti: mehetnek a jászoltalanságba. Fent a Csillag sem a legendabeli, de azért a három királyt odavezeti a jászolhoz, ha némileg más célból is, mint az eredeti történetben. A barmok viszont ugyanúgy néznek majd, mint akkor. Na és pásztorok is lesznek, de azok is másra vigyáznak. Nem írom ide, hogy mire, mert én is vigyázok!

Tűzre, vízre vigyázzatok ti is! Főleg a tűzre, de azért a vízre is, az agyakban... Nem jó a tűzvész, de azért az özönvíz sem mindig biztonságos. Meg annak az Országnoénak szőlőindásos-szólóingásos bárkája sem... az a visszaimázsolást követelő országimázsos!

(2009)