Az ablak csillagot keres.
Tűzhelyen fő a bableves.

Vízben mint ugrál fel a bab!
Árnyékfalon lángpillanat.

Fény kisimul a kék ruhán.
A tűzhöz lép a nagymamám,

majd leül. Vár. Az óra fent
makacsul mér, mér végtelent...

Szemembe könny miért szökött?
Őt látom a tárgyak mögött.

Az Ő arcát. Az Ő kezét.
Az életét: küzdő mesét.

Nincs-léte felfáj hirtelen.
Az ember ninccsel nincstelen!

Istent hitte... de istene
hit-szépség volt: jóság-szíve.

Bennem, mit meg sem értetek,
az fájt egykor. Fájt - értetek,

de most már más e fájdalom:
egyszerűbb lett, nagyon-nagyon.

Ablaknak, mely békére vár
csillagvágy ékes nincse fáj,

s a kék lábas, a kék kötény,
bableves múltunk tűzhelyén,

segítő kéznek köszönöm, -
fáj a kigúnyolt múlt-öröm...

Pokoldalocska-érdekek
széttördelték értelmetek,

elvette egy rabló világ
szavak szépségét, igazát,

nincs Angyalváró alkalom,
üres jászol, bőgő barom,

s három király (és hány király!)
hamis imákkal lopni jár...

(2009)