Mikor a táj a fénytükörhöz hajlott,
az volt a szép!
S mint szórta élénk, eleven ezüstjét
a messzeség!

Galamb perdült kíváncsi zöldből kékbe,
ég-tóba fel,
s hallgattam: fent az égi tó, színével,
mint énekel.

Lent hosszú út volt. Hosszú álom. S végül
mi is marad?
Csak könny? Csak kérdés? Csak kiáltás? S fáradt,
hulló szavak?

Tőrök megbújtak. Mind szívemre vártak.
Dől vér, meleg.
Az volt a szép, - az lett a szép, hogy látok,
bár szenvedek?

Talán igen. Ó, hosszú út, Kegyetlen
Szépség, maradj!
Nagy fénytükör, villantsd, villantsd a tájat:
az igazad!

(2009)