Létem a messzi múltból ered,
fáraó voltam, a te herceged.

Együtt építettük a világunk,
s szerelmünk volt az örök zálog,
mely megmozgatta a köveket,
s jobb útra terelte az életet.

De egy perc alatt törött össze álmunk,
engem a halál magához láncolt,
és nem fejezhettem be művemet,
elrepített a végzetem.

De veled voltam minden alkonyon,
ahogy a nap lenyugodott a Níluson,
és álmodban fogtam a kezed,
s füledbe súgtam, hogy szeretlek!