Piszkos felhők az égen... Ez tavasz?
Valakinek. Nekem már rég nem az...
Csók csattan, párás ölelés
sok, esőverte kapualj alatt,
sietni kell, mert az idő kevés,
az ifjúság csupán egy pillanat.

Egy emlék, vagy talán csak képzelem:
Kis sámlin ültem háromévesen.
Azt mondták, jó legyek.
Én ültem csendesen és vártam,
mert másra se vágytam,
csak, hogy a nagyok megdicsérjenek.

Lehet, hogy közben néha tán felálltam,
és rátok néztem, nyüzsgő emberek,
kik úgy vigadtok, mint egy furcsa bálban.
Éreztem, lépnem kéne, s nem merek.

Mintha ott ülnék most is megmeredten,
remegve, s bízva a nagy semmiben...
Majd jön valaki... s azt mondja, felállhatsz,
mert nem voltál rossz, kedves gyermekem.