Boros poharak az asztalon,
gyertyafény csillan az arcodon.
Csókod édes, mint a méz,
tested remeg a szerelemért.

Zöld szemeid égető varázsa,
elrepít a vágyak birodalmába,
s karjaidban élem át az álmot,
melyért mindkettőnk lángol.

S testünk összeforr az éj derekán,
csípőm csípődnek ritmust diktál,
majd vad extázisba repítelek,
amit átélsz az nem képzelet,
mert kiemelkedik testünkből a lélek,
és eggyé válunk katartikus szenvedéllyel.