Időnként átfutom az újságokat. Társadalmi-politikai kérdésekkel foglalkozó részükben ritkán van olyasmi, amit érdemes elolvasni. Néha azonban egy-egy színvonalasabb közlemény is akad, ám ezek sem lépnek át az igazság felé bizonyos határokat, azokat a határokat, amelyekhez egyáltalán nem kell cenzúra, anélkül is biztonságosan lezárja ezeket az uralkodó társadalmi rend. Ezúttal a kapitalizmus.

Debreczeni József közíró, ismert politikus írása a Népszabadság 2009 november 24-i számában jelent meg, Nekrológ címmel, egy részlet a szerző most kiadott könyvéből.
Írása magán viseli e korszak színvonalasabb műveinek erényeit, de egyúttal alapvető tévedéseit is. A politikusokra, akikkel írása (és feltehetően könyve is) foglalkozik, semmilyen vonatkozásban nem térek ki most. Annak ellenére, hogy a "vezér" (vezetők) szerepe, adottságai társadalmi-politikai mozgalmaknál korántsem lényegtelenek, úgy gondolom, - a történelmi korok sok szerzőjéhez hasonlóan - hogy e mozgalmak igazi okait mélyebben kell keresni.

Debreczeni József írásának azért Nekrológ a címe, mint a szerző kinyilatkoztatja, mert temet. Mit temet? Megadja rá a választ: "...a Magyar Köztársaságot. A 1989-90-től 2010-ig fönállott politikai berendezkedést." Mint a cikk további részéből még pontosabban kitűnik: az 1989-ben létrejött "magyar parlamentáris demokráciá"-t temeti, siratja.
Már itt elkezdődik Debreczeni József tévedése (ha ugyan egyszerűen csak tévedés): megmarad és jól mozog a felszínen, de nem elég a felszín vizsgálata.
Először is: a szerzőnek világossá kellett volna tennie, azaz pontosan meghatároznia, hogy mit ért "politikai berendezkedés", és mit "parlamentáris demokrácia" alatt. Ezt nem teszi, mint a mában szinte egyetlen szerző sem, nem divat a pontos meghatározás (és nem véletlenül!).
Úgy gondolom, hogy némely tekintetben a definiálatlanságok miatt is zavaros írás Debreczeni Józsefé. Komolyan gondolja a szerző, hogy 1989-ben lehetőség nyílt "szabad választásokra"? Ha így gondolja, akkor megtéveszti a felszín. 1989-ben nagy nemzetközi áramlattal lett győztes a kapitalista társadalmi rendszer, amelynek vezető hatalmai (Debreczeni nem figyeli a világtörténelmet?) minden eszközt, cselszövést, pénzfegyvert és egyebet bevetnek, ha valamelyik "érdekországukban" számukra kedvezőtlen események vannak kilátásban vagy következnek be. Így volt a múltban, így van a jelenben, és nem kétséges: így lesz a jövőben is. A Debreczeni által oly nosztalgikusan emlegetett 1989-es "parlamenti demokrácia" antidemokratikus volt, ha olyan meghatározást alkotunk a "demokrácia" kifejezésre, amely a "néptömegek" uralmát, szabad akaratának érvényesülését feltételezi. Először is: a kapitalizmusban óriási a manipuláció, így csak azok a pártok tudnak fennmaradni, amelyeket a belföldi és külföldi tőke támogat. Nem azt állítom, hogy a külföldi tőke közvetlenül ad pénzt a választási kampányokra (erre nincsen bizonyítékom, bár meg vagyok róla győződve róla, hogy igenis ad!), hanem sokféle közvetett módon is támogathatja azt a pártot, amelyik érdekeinek jobban megfelel. (Nem véletlen a "jobban" szó, mert alapvetően mindegyik magyar parlamentáris párt megfelel neki, csak árnyalati különbségek vannak e pártok politikája között, ilyen ellentétük, a lényeget tekintve, mesterségesen - és nyilvánvaló okból - fenntartott látszat.)
No és még ráadásul az, hogy van külön "pártlista", meg "egyéni lista", tovább fokozza a parlamenti (és önkormányzati) választások antidemokratikus voltát.
A "pártlistával" olyanokat is megválasztanak, akiknek a választók közvetlenül egyetlen választókerületben sem adnának mandátumot. Aki nem bírja pénzzel a választási hadjáratot, az egyéni képviselőjelöltként megbukik, márpedig szinte "fehér holló" az olyan parlamenti képviselő, akit függetlenként választottak meg.
No itt kapcsolódik viszont a kérdéskörhöz az, amit - a felszínen! - Debreczeni helyesen lát, csak - szerintem - nem tud (vagy inkább nem akar?) mélységében megérteni: a hazai tömegek igen alacsony színvonala. Sok szépirodalmi munkámban én is lépten-nyomon meg szoktam említeni ezt, és Debreczeninek ebben (a tényben) igaza van, de nagyon téved, amikor ezt kizárólag a "Kádár-korszak"-nak tulajdonítja. A Kádár-korszakot nem akarom most részletesebben méltatni (mi volt benne jó, mi volt rossz, mi volt kényszerből, mi pedig nem), ám látni kell: a hazai tömegek alacsony szellemi színvonala (amely, persze, nem hazai sajátság, hanem így van, némi eltérésekkel, a nagyvilágban is), sok megelőző korszakból vezetett idáig.

Ezeknek a korszakoknak máig tartó hatása jól felismerhető. Bizony, ha csak az 1867-es kiegyezéstől kezdve vizsgáljuk is dolgokat, azt látjuk: a tömegek alacsony szellemi színvonala a kapitalista társadalmi rend lényegével függött össze, - és függ össze. Mikszáth Kálmán író-honatyáról talán Debreczeni sem állítaná, hogy kommunista volt, ám, ha elolvassa "Két választás Magyarországon" c. művét, mosollyal ismerheti fel nagyon sok tekintetben, jellemzőjükben (a lényegesekben!) az 1989-es időszak parlamenti képviselőjelöltjeit, no meg azokat az 1989-es választókat, akiket oly könnyű volt becsapni (és nem sokkal nehezebb most sem!). Felismerheti a "szavazógépezetet", - és azt is, miért, kik működtették, működtetik.

Az olyan túl finom megjegyzések Debreczenitől, hogy "a parlamentarizmus a Horthy-korszak idején hegemón hatalmi szerkezetben működött" (ez szerkezetében nem szószerinti idézet írásából, de pontosan ezt írja), nagyonis megfelelnek a mai társadalmi rend elvárásainak, - nem nagyon tér rá a valóságra senki, így Debreczeni sem, hogy hát milyen is volt a Horthy-korszak társadalmi rendjének "parlamentarizmusa"? Utóbbi igaz bemutatásából a mai tömegek, különösen a fiatalok és középkorúak, sokat tanulhatnának!

Az alábbi megállapításban igaza van Debreczeni Józsefnek:
"A demokratikus köztársaság tartós létezéséhez két dolog szükséges:
1. demokratikus államberendezkedés, 2. demokratikus politikai közösség."
Debreczeni úgy véli: "Nálunk csak az egyik tényező adott - a másik nem."
Én meg úgy vélem: azt kellett volna részleteznie, pontosítani Debrezeninek, hogy 1. mit ért "demokratikus államberendezkedés"-en és 2. mit ért "demokratikus politikai közösségen".
Az, aki lát, jól tudja: a kifejezések valamiféle nemes értelmében egyik sem adott. Nem volt az 1989 táján sem, a "rendszerváltásos " országban.
Az ország társadalmi rendjével (a kapitalizmussal) erősen összefügg a tömegek alacsony szellemi színvonala, és mindkettővel azok az erkölcsi visszásságok, amelyek a felszínen jelzik az igazi mélységet: azt a mélységet, amibe - szerintem - Debreczeni ezzel az írásával a legkevésbé sem kíván betekinteni.
Más kérdés, hogy - szerintem is - a kapitalizmus most is, a gazdasági válság ellenére is, erős. Örökéletű természetesen nem lesz, minden bizonnyal idővel teret fog adni egy sokkal közösség-centrikusabb társadalomnak, de hogy ez mikor lesz és mi módon fog megvalósulni, arról nem mernék jósolgatni. Az a pesszimista forgatókönyv is bekövetkezhet, hogy az emberiség végül elpusztítja saját magát. Remélem, ezt elkerüli.

Abban egyetértek Debreczenivel, hogy a 2010-es választások után a hazai társadalmi-politikai (és netán gazdasági) helyzet esetleg még tovább rosszabbodhat. Szerintem most is olyan rossz, hogy ennél nem egykönnyen lehet rosszabb, de azért a rosszabbodás bekövetkezhet. Valóban, egy országban, ahol, egymás segítése helyett, a közismert jelszó: "Dögöljön meg a szomszéd tehene (is)!" sokkal általánosabb (számtalan személyes példát is tudnék felhozni utóbbira), egy politikai párt, érdek-csoportszövetség szinte korlátlan uralma inkább súlyosbíthatja a helyzetet, mint javíthatja, különös tekintettel az ország rendkívül nagy terheire (elég ha a cigány etnikum problémáit említem). Ám semmiképpen sem tudom osztani Debreczeni Józsefnek az 1989-90-es rendszerváltás kezdeteihez kapcsolódó nosztalgiáit. Ellenkezőleg! Számomra az akkor kialakult, teljesen ostoba (és igen primitív, sok tekintetben mindmáig tartó) "bolsevikozás" (aminél Debreczeni könnyen megtalálhatná az analógiát az 1919-es Tanácsköztársaság leverése utáni helyzettel), önmagában is sok mindent jelzett, jóelőre.

(2009)

(Az "ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK" c. netnaplóból.)