A gitárommal ébredek, tekintete dorgál:
„ Nem vagyok én jó neked? Megint elaludtál!
Jól indult az este... / akkordoztál rajtam /
de flamencoba kezdtél, s azon már kacagtam.

Nem bírod, ha nem megy, már régóta látom.
Persze jó, hogy pengetsz de tehetnéd ezt máson.
Rámorientálódsz és egy üveg borra,
s kettőnk között ébredsz már hónapok óta. ”

Aztán rájövök, hogy hasogat a hátam.
Odanyúlok akkor, s ni csak, mit találtam?!
Megbökött az élet egy kékfrankos üveggel.
Tompán koppan, úgy egyesül a kopott szőnyeggel.

E rózsafa fogólap... /nézem és már látom/
Csak ő marad mellettem, hamiskás gitárom.
Nincs neve, de ha volna, az Audrey Hepburn-t kapná,
mert sosem volt valódi és ne is váljon azzá.