Szél szökken át a fákon.
A falaknál megáll.
Csillagom volt-e? S Voltból
hová ment, merre jár?

Varjú diót keresgél:
tápláló örömét,
s őszünkben elmúlt őszök
levélillata ég, -

kis illat-tűz. Veszendő,
mint a Való maga:
mindig csillagtalanba
vész fénye, illata.

Szél hajlik át a fákon,
szétterít varjakat.
Hiányt ragyog bús ékkő,
élet: volt-pillanat.

Én tudom mi hiányzik,
mert a Nincset - tudom:
a szív és ész hiányzik
csillagtalan úton.

A szél a fákon átvág.
Félredob ágakat.
A Csillag - az hiányzik -,
a Lélek, mely szabad.

Hallgató házfalak közt
a szél megáll, morog.
Volt-vágyak és remények
mind hajléktalanok.

Kis tűz, levélfény, illat,
volt-őszök illata...
Dió-ajándék, hol vagy?
Hol vagy, vágyott Haza?

A házfalak sötétek.
Az ország is sötét:
nincs szív, ész, mely keresné
tápláló örömét.

Árnnyal szél elvitázik.
Hol vagy, Te, volt-Haza,
Égbolt, November-álom:
a Szépség Csillaga?!